Címlap      Fórum   Versek   Galéria    Biblia   Idézetek Rosszcsont Indiánnapló
Keresés »
 
Bejelentkezés
Név:
Jelszó:
    
» Elfelejtetted a jelszavad?
» Regisztráció
 
Tartalom
  Gondolatok
  Fórum
» Versek
  Galéria
  Biblia
  Idézetek
  Rosszcsont naplója
  Indiánnapló
  Keresés
  Linkgyűjtemény
  Közvélemény
  Alkotók
  Regisztráció
  Jelszóküldés
  Impresszum
  Bannercsere
 
  RSS feed Tartalom RSS
  Fórum RSS feedFórum RSS
Idézetek »
A boldogság: egyensúly vágyaink, képességeink és lehetőségeink között.
(Dr. Iván László)
Enveco Free Stat

Versek

amazonasz · 2005. február 7., hétfő · fórum » 14

Mit jelent neked az írás? - kérdezte egyszer a barátom... Az írás nekem olyan, mint egy festmény - válaszoltam. Az ecset itt maga a gondolat, mely szavakkal festi meg a világnak a lélek rejtett titkait. Ez a beszélgetés formálta meg bennem a következő verset.

A vers


Tarka szóruhákban pompázó gondolat,
Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.
Széthinti lelkünk fájó sebeit,
Az örömkönnyek boldog cseppjeit,
S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,
Szárnyaló sasként tör fel a magosba,
Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,
Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul
Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,
Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,
Amint féltett titkainkból egy apró darab,
Felszakadva lassan a felszín felé halad,
Hogy megfesse a világ szürkülő egét
És betöltse fénye, minden szegletét
S hol végigzúdul e szikrázó szópatak
Életre kel tőle sok hervadó gondolat
Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg
Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg





A nyolcvanas években kamionosként dolgoztam, és nagyon sokszor jártam a Közel-Keleten. Ezek sokezer kilométeres utak voltak. Hetekig, olykor pedig hónapokig nem láttam a szeretteimet. Az esték voltak a legnehezebbek. Lavinaként zúdultak rám, a köztünk levő végtelen űr, fájdalmas valósága.

Levél a feleségemnek


Este van hát megint, csendes este van.
Felsír a müezzin az apró faluban,
S toprongyos vén hívek, esdekvén Allahnak,
A szent Mekka felé, mélyen hajlonganak.

Csak fölöttem szürke a csillagtalan ég,
Rámborul terhével a súlyos messzeség,
S magányos bolyongó, megsebzett szívem,
Hogy érted ég csupán, tudnod kell kedvesem.

És letépve gyászos függönyét az égnek,
Ismeretlen fényű új hajnalok jönnek.
Zörgő utak tűnnek, és végtelen folyók,
Kolduló gyermekek, nyomorult vén apók,
Pálmafák, és fogakközt csikorgó homok,
S a falvak csupán, mint pusztuló romok,
Lagymatag szamarak, mezítlábas népek,
A roskadt falak közt tétlen heverésznek.

Hajdan zöld mezők, már elhervadtak régen,
A Tigris Eufrátesz ringó bölcsőjében.
Itt vagyok hát megint, alattam a kerék száguldva suhog,
Mily távol vagy tőlem, de szerelmem mindig feletted ragyog,

És elkísér majd bárhová, miként hold szokta a földet,
S a róla hulló fényes szőnyeg, arannyal fedé léptedet.
Ásítva előttem a hatalmas sivatag,
Forró száraz mély sírjában ott szunnyad a mag,

S vele alszik a vágy az álmodozás,
A fájdalmas csend, az őrült rohanás,
A remény, hogy e kanyargós messzi végtelen,
Ott nálad végződik majd, melletted kedvesem.


1984. Bagdad





Három napot álltam Liverpool mellett, mintegy 25km-re, várva, hogy vége legyen az ünnepnek, és lerakják a kamiont. Néhány álmos kutya kivételével én voltam az egyedüli élőlény a környéken. Gondolataim otthon jártak, és eszembe jutottak, egy holdfényes dunaparti séta emlékei.

Séta a korzón


Megyünk kéz a kézben, meg megállva,
Ránk borul csendesen, az alkony izzó fátyla,
S míg fürdik a táj a langyos estben, csillagok gyúlnak a végtelenben.
Te mosolyogsz kedvesen, mint virág a tavaszra,
Mint lágyan zengő madárdal, nyári pirkadatra,
Kérlek, jöjj kedvesem, jöjj kicsit közelebb,
Köröttünk a város szunnyad, szendereg,
S fodrai lent a vén Dunának,
Csendes sóhajjal partra szállnak.
Mily szép is most itt lenni veled,
Érezni édes forró leheleted,
Remegő ajkad lángoló tüzét,
Mely kioltja bennem a szenvedést.
Álom, vagy valóság, már nem is tudom,
Csak azt, hogy maradj még, azt akarom,
Hogy elébed állva, boldogan csendesen,
Azt mondjam, szeretlek,- szeretlek kedvesem.


1987. Budapest






Ebben az időben, minden reggel 3-4 óra körül indultam munkába. Megihletett a fáradtan ébredő város különös hangulata.

Hajnal az utcán


Köröttem lángoló pirkadat a táj,
Az égen milliónyi szivárványfonál,
S midőn ébredni kezd az értelem,
S a tarka álmok köde elpihen,
Kitárja vértjét a fényes napkorong
Csupán egy megkésett denevér bolyong,
Gyors szárnya közt hűvösen átsüvít a lég,
Mígnem lágyan elfedé, a türkiz messzeség,
S valahol egy fáradt kémény küszöbén,
Megkopott bágyadt szürke füst halóz, henyél,
A harmatos világra tétován tekint,
Vár kicsit, majd nyújtózva elindul megint.
Az út porát kutatva kering a szél,
Hűs keze pajkosan lombokkal zenél,
Mellettem hallgatag szótlan emberek,
Sietnek, hajnalban ők is csendesek.


1975. Budapest






A természet magával ragadó szépsége, az élet örök körforgása mindig mélyen megérinti a lelkemet. Egy őszi napon az ablak előtt fázósan didergő meggyfát figyeltem. A sárga levelek utolsó erejükkel, kétségbeesetten próbáltak megkapaszkodni, ám a szél kérlelhetetlenül rázta az ágakat. Egyszer csak, mint vékony erecske, folydogálni kezdett belőlem ez a vers.

Az ősz


Halk sóhaj a néma csendben,
Zizzenve hulló sárga falevél,
Édes csókját már a nyárnak,
Elvitte rég, a zúgó ősz szél.

Rekedt varjak kárognak a tájra,
Szikkadt torkukban a hang, nincs remény,
Bús merengés száll a csupasz fákra,
Tudatlan, támolygó lidérc az erény.

Forró könnycsepp hull a földre,
Egy ősz anyóka a padon,
Édes álom száll a csendbe,
S letűn egy régi alkonyon.

S mint röpülve szárnyal az idő,
Barázdált, kérges, megtört a tenyér,
S nehéz már a padlás, a lépcső,
Egyre több lesz a pincébe a szén.

Egykor zöld fűszálak merednek az égre,
S imbolygó árnyuk harmatról mesél,
Üszkös száraz testük hamvadó körébe,
Lassú méltósággal elpihen a dér.






Mindössze 16-éves voltam, és persze fülig szerelmes. A kislány a szomszéd utcában lakott. Egyik téli estén, amint éppen hozzá igyekeztem, megszületett bennem ez a vers.

Kedvesem


Csak járom az utcát, a csendet hallgatom,
Halvány sápadt fények rezzenek a havon,
Köröttem a város szunnyadva pihen,
Alszik a vágy, a gond, a szerelem,

És sértett szívekben a gyűlölet,
Mert reggelig még az is szendereg,
Szürkén simul fölibém a csillagtalan ég,
Talpamtól olykor felsikolt a jég,

Amint fogynak egyre az ábrándos méterek,
S vállamra pajkos hópihék telepszenek,
Rád gondolok kedves, bőröd illatára,
Édes ajkad forró, remegő szavára,

Amint bársony két karod lágyan átölel,
S tengernyi vágyak röpítnek egyre fel,
Hol mi vagyunk csupán, s a végtelen,
Lüktető, mámoros, boldog szerelem.


1967






Ezt a verset 1978-ban írtam, a nyár és az ősz évszakváltását próbáltam szavakkal lefesteni.

Évszakok...


Menned kell, mert hát itt vagyok,
S nyomomban nyirkos zord fagyok,
Bújnak a hömpölygő fáradt ködökbe,
S a fákon a lombok dideregve,
Simulnak egymáshoz utószor talán.
Menj hát testvérem ez már az én hazám.

Igen, tudom, tudom, már menni kell,
Indulnék is, de lábam nem visz el.
Ó csak láttad volna a lángoló tavaszt,
Mit rám bízott féltve- hogy dédelgettem azt.
s mind - mind mit ezernyi csókkal halmoztam el,
Veszítsem hát megint, cserébe semmivel?

Hagyjam itt mind azt mi eddig éltetett?
Mint édes forrás a csorduló eret?
Trillázó madarak, had hallom hangotok,
Mielőtt e szent földtől végsőn búcsúzok.
Mert messze délen másként zengnek,
S ott a dal csupán fülemnek-
Hullámzó moraj.

Haj, beszélsz csak, haj,
S ki előtted leborult,
mondd, tudtad e viselni úgy?
A vihart ki küldte rája mond perzselő sziket,
S a kövér szántókból ráncos ugar földeket,
Hol véres patákkal a vad szomjan kóborolt.
mind ezt büntetlen ki tette felelj hát ki volt?
S pirkadtak bár néha kellemes napok,
De ah, ne gondold, hogy csak ezekről tudok.

Ne folytasd, kérlek, hisz így is fáj nekem,
Hiába tudnám, már úgy sem tehetem.
Mert ki hinné a hamis kutyának,
Hogy holnaptól tőle nyugton járnak.
Lám, a tarka bokrok vetkőznek a réten,
Elmúlt hát végleg, egyik legszebb évem.
S ha levették mind a lombruhákat,
Testvérem,- kérlek, altasd el-e tájat.
Had pihenjen mélyen, mint szunnyadó gyermek,
Felfrissülni egy új boldog kikeletnek.
Mely nem lesz majd talán oly szertelen
És simogatva lágyan szelíden,
Ébreszti az álmodó rügyet,
A nyújtózó hamvas réteket.
De indulok már, hisz időm lejárt,forró szelek röpítnek sebesen,
Majd ráborult még egy szál hervadt virágra,
S csókolta fájón könnyesen.

És tétova némán az őszi csend,
A sárguló lombok közt elmereng.
Itt ott még megkésett tücsök dalol,
Fázósan,- megbújva valahol...






A következő versemet 1975-76-ban írtam, egy elhúzódó éjszakai égiháború alatt.

A Vihar...


Gyűlnek már, gyűlnek már sűrű nagy halomba,
Kövér dölyfös felhők kéjes esti torra.
Mert elfedé már az éj a lángoló napot,
Mely, hogy szét nézhessék köztük rendet rakott.
S éltető hevének csillogó patakja,
Szabadon folyhassék, a zöldellő tavaszra.
Most örvendenek, lucskosan nagyokat dördülve,
Cikázó vad fényes vonókkal hegedülve.
S jeges leheletük iramló futással,
száguld a lombok közt sajgó pusztítással.
A szelíd békés vizek, futva menekülnek,
S a hosszú sima parton holtan elterülnek.
Majd vissza csúsznak lágyan a testvér habokba,
Hogy űzött vadként szálljanak ismét a magosba.



Új téma létrehozása

Főtéma: Versek
Témanév:
Versek: Versek (Sándor Gyula - 2005.02.07.)
Az első hozzászólás (bevezetés):

Új téma létrehozásához be kell jelentkezned, amit most egyúttal meg is tehetsz (persze ha korábban már regisztráltad magad):

Név:

Jelszó:

2017. június 25., vasárnap
Szerzők, alkotók »
Sándor Gyula
Sándor Gyula
1951 ben születtem. Aprócska gyermekkorom óta természettudós akartam lenni, de ezt az élet viharai sajnos elfújták. Első meséimet 7.évesen írtam, a versekkel pedig 9 évesen próbálkoztam először. Az írás iránti szenvedélyem az évekkel együtt növekedett. Ma úgy érzem, erősebb, mint valaha.
Versei:
 Jelige: kisveréb (2006.06.10.)
»Versek (2005.02.07.)
 
Versek » legújabbak
  Bazsó Éva Andrea: Négy vers 2009.12.03.
  birgi: Play/Pause 2007.08.03.
  Floridli: Egy tücsök éneke 2007.05.21.
  Nyugodt Némber: cafat 2007.04.26.
  Sillingi Julianna (Vigi): Félszeg madár 2007.03.28.
  Miranda: Túl sok a szó; Angyali látomás 2006.11.23.
  Zipp: Pillanatok lobbanása 2006.11.22.
  Nyugodt Némber: Az éj dala 2006.11.22.
  Árvai Emil: Kispróféták nagy igéi 2006.11.16.
  Nyugodt Némber: Fekete Leves; Takaró 2006.11.16.
 
  RSS feed Tartalom RSS
Friss fórumtémák »
  leszek a muzsad, almajanos (93 · felix44)
  Írj te is verset! (728 · Árvai Emil)
  Ünnep (93 · Árvai Emil)
  Istenes versek, történetek (59 · Árvai Emil)
  Néhány vers és gondolat (1 · Redfield)
  Kezdő írók könyvkiadása (7 · pisch ferenc)
  SOS FELHÍVÁS!!!! (7 · pisch ferenc)
  Szép gondolatok (71 · Árvai Emil)
  Kérés (19 · almajanos)
  Kedvenc versek (180 · Árvai Emil)
  üzenet (2 · pisch ferenc)
  ŐSI HINDU TÖRTÉNETEK (16 · almajanos)
  A remenytelen szerelem meg mindig tart (661 · Blue)
  Feltűntek valakinek a falak? (3 · rosszcsont)
  Számítógépes kérdések, problémák... (295 · DevilGuy94)
  vmi` (1 · Imrecske)
  Apám halála II. (2 · Felleg)
  Nostradamus-jóslatok (22 · cido)
  kezdő íróknak van e esélye verset, vagy reény (1 · pisch ferenc)
  Reménytelen szerelmek vajon miért van ez (2 · remuszba)
új téma létrehozása...
 
Fórum RSS feedFórum RSS
Biblia »
Biblia Tudsz róla, hogy nálunk megtalálod a Bibliát? Válaszd ki a kívánt könyvet, vagy hajts végre komplex keresést a teljes szövegen.
Publikálnád a verseidet, képeidet?
Szeretnéd ezeken az oldalakon megosztani a többiekkel a verseidet vagy a képeidet, fotóidat? Nincs más dolgod, mint először is regisztrálni, aztán összeszedni pár dolgot és elküldeni nekünk emailben!
Hogy mit kell ilyenkor elküldeni a képek, versek mellett? Ha megnézed a már meglévő verseket, galériákat, akkor kiderül, mi mindenre van szükség, hogy felkerülhessen az oldalra:
» a beküldött versek/képek összefoglaló címe,
» rövid bevezetés a versek/képek elé,
» és ha akarsz, akkor küldj egy fényképet is magadról.
Copyright © 2001-2004 merengő szerkesztőség · Minden jog fenntartva. · RSS feed
hosted by meselia.hu