Napraforgó, 27. rész

Szeptember 11. után:

Ma a háborúról álmodtam. Az egész úgy kezdődött , hogy felébredtem úgy hat óra körül, és meg voltam győződve róla, hogy kitört a háború. Gépkocsik indultak, és valahol szólt a televízió. Na, gondoltam, elkezdődött. Először egy kicsit megijedtem, mert úgy gondoltam: most aztán minden meg fog változni, vége a Clinex-kendők, a Schwarzenegger-filmek korszakának. De aztán rájöttem, hogy nem pozitív irányban változnak majd a dolgok, hanem negatív irányban. Minden kiszabadul az ellenőrzés alól. Minden gonosz, rossz erő a felszínre kerül, megszűnik majd létezni az állam, minden fanatikus előtérbe kerül: a háborúnak a megfelelően kemény emberekre van szükség.

Végiggondoltam hová lehetne elbújni, de arra jutottam, hogy sehová sem. Most az ember még Svájcba sem menekülhet, Amerikáról meg aztán ne is beszéljünk. Elaludtam és álmomba arra jutottam, hogy Erdélybe, a nagy hegyek közé fogunk menni. Ez az, meg van a megoldás! Olyan helyre kell menni, ami érintetlen, ahol nincs civilizáció. Meg voltam győződve róla, hogy az egyetlen hely, ahol átvészelhet az ember ilyesmit, az az, ha újra a természet törvényei szerint kezd élni, vagyis visszatér a Rendbe. Fát vág a tűzhöz, lemegy a patakhoz vízért, halat fog, vadászik. Így majd nem kell aerobikórára sem járni. Varr, gyermeket szül, és altatódalt énekel. Este pedig gyertyát gyújt. Talán erre való a háború, hogy az emberek ráébredjenek, eltértek a természetes rendtől.

Ennek a megoldás-variációnak nagyon meg is örültem, olyan megfelelőnek látszott. Vagyis volt értelme. Erdélybe a hegyek közé nem valószínű, hogy baktérium és vegyi bombákat dobnának. Minek? A fákra, a medvékre, a pillangókra? A muzulmánoknak sincs semmi bajuk a pillangókkal. Egyáltalán senkinek nem szokott meggyűlni a baja a hegyekkel, a pillangókkal vagy a hegyi patakokkal. A muzulmánok pedig ugyanolyan emberek mint mi vagyunk, esetleg csak azt tanították nekik, hogy a nyugati civilizáció ártalmas. Mi meg úgy tudjuk: az övéké az, a legkevesebb, hogy gyanús szemmel vizsgáljuk őket. Ők meg el nem tudjak képzelni, miért vannak ki a nyugatiak ennyire ettől a csadortól. Végtére is csak egy egyszerű viselet. Lehet, hogy meg lehetne velük beszélni, de mi csak gyanúsan szemlélgetjük egymást. Valószínű ők is el fognak csodálkozni, milyen civilizációkat tesznek majd tönkre.

Ők sem kérdeztek vagy ismertek meg bennünket, ki tudja, miket képzelődtek összevissza! Mindenki a saját világában ül, és képzelődik arról, milyen lehet a másiké.

Mindenesetre a Panosz jött Bécsből, beszámolt arról, hogy a helyzet borzalmas, a buszról sem tudták, hogy elindul vagy sem. Na, ekkor azt gondoltam, ha ez már Bécsben nem biztos, akkor tényleg baj lehet. Panosz ezen kívül kenyeret hozott magával. Egy dobozban volt, jó volt örülni a kenyérnek, ahogy ott néztük a dobozban. Nem drága étel volt, csak kenyér. A dolgok visszanyerik eredeti értéküket.

Fékgomjai a szélnek
Szűnnek szüntelen
Fehér árnyak éle
Suhan az ablakok alatt.