A mítoszt nem szabad közelről nézni. Úgy túlságosan egyszerűnek, sőt primitívnek látszik? A mítosz se nem igaz, se nem hazugság. Aki a kicentizett valóság felől közelít, nyomban pofára esik.
[...]
A mítoszok persze elképesztően hasonlítanak egymáshoz, a Hős mindig a világ ellenére lesz hőssé. Kell az újabb, meg újabb bizonyíték, hogy az ember nem egy racionális kis güzü, aki felkel, felöltözik, kimegy, melózik, és párzik. Majd meghal és berakják koporsóstól a földbe. A Hős nem alkuszik, nem áll be a sorba. Legyint a pénzre, előre érzi az idők szagát, a szavai elsöprik a kételyeket és tudja, mit miért csinál. Hite van, hite egy szétesett világban, amikor körülötte mindenki kufár, vagy olcsó kis kurva. A hős eligazodik a világban, fölismeri, ki a hal, ki a penge. Ki az, aki csak úszik az árral, és olyan mindegy neki, hogy ezernyolcszáznegyvennyolcat vagy ezerkilencszáznyolcvanhatot írnak... A körülmények betápláltak valamit a fejébe, s ha beszélne, akkor is csak tátog, bambán meredve maga elé? Bezzeg a pengék, akik belehasítanak a dolgok közepébe, a lényegre vágyva... Csontig hatolnak, metszenek, ők megmutatják, mi rejtőzik a kor bőre alatt... Belőlük lesz a Hős, aki átértékelhet mindent, szembeköpheti a közízlést, és fölmagasztosíthatja azt, amitől másnak jó ha hányingere támad. Fölemelheti a legócskább közösülést, és a testek misztikus egyesülésévé változtathatja. Amikor a korpuszok fölszikráznak és energiát cserélnek... |
Tartalom RSS
