Címlap      Fórum   Versek   Galéria    Biblia   Idézetek Rosszcsont Indiánnapló
Keresés »
 
Bejelentkezés
Név:
Jelszó:
    
» Elfelejtetted a jelszavad?
» Regisztráció
 
Tartalom
  Gondolatok
  Fórum
  Versek
  Galéria
  Biblia
  Idézetek
  Rosszcsont naplója
» Indiánnapló
  Keresés
  Linkgyűjtemény
  Közvélemény
  Alkotók
  Regisztráció
  Jelszóküldés
  Impresszum
  Bannercsere
 
  RSS feed Tartalom RSS
  Fórum RSS feedFórum RSS
Idézetek »
Ahelyett, hogy engednénk, hogy érzelmeink magukkal ragadjanak és kelepcébe csaljanak, hagyjuk, hadd tűnjenek el, mint az ujjunkkal vízbe írt betűk.
(Dilgo Khyentsé Rinpoché)
Enveco Free Stat

Indiánnapló 16 - A végső érv

Nobodi · 2002. december 9., hétfő - 23:01 · fórum » 24

« előző  következő » 
Looks like a goddamn religious icon.Ha elhagyják az embert (de nem kizárt, hogy akkor is, ha ő az elhagyó, ám ezt az állapotot nem igazán ismerem), akkor rettentő érzékeny lesz mások felé: arra vágyik, hogy elfogadják, hogy valamennyire szeressék, hogy érezze, hogy ő azért továbbra is számít valakinek, hogy ér valamit, hogy hiába történt vele most valami baleset-szerű lezárás, azért nem szúrta el teljesen az életét. Ez velem is így van. És ez az érzékenység, kiszolgáltatottság szerencsére nem arra késztetett, hogy elzárkozzam, hanem éppen arra, hogy sokkal jobban keressem az emberek közelségét.

Azt hiszem, az emberek elfogadása, szeretete és rám való igénye segít a legtöbbet. Enélkül nyilvánvalóan nem állapíthatnám meg most, amit nem hittem volna két hónappal ezelőtt: hogy ilyen erős vagyok. Hogy nem törtem össze, nem fordultam kétségbeesetten magamba. Sőt, teljesebbé, szebbé, izgalmasabbá vált az életem. Nektek, ezeknek az embereknek köszönhetem!

Pedig közben igencsak felfordult az életem. Szerencsére azonban sok mindenben előnyére. Sokkal többet járok emberek közé, társaságba, és kimondhatatlanul élvezem. Nem is értem, hogy enélkül eddig hogy bírtam. Nincs izgalmasabb, mint másokkal találkozni, meghallgatni őket, elmerülni az ő problémáikban, világukban. Nincs izgalmasabb, mint kapcsolatokat teremteni, fenntartani. Eszembe jutnak a régi idők, táborozások, az egyetemi évek. Meglep és mélyen meghat, mennyire elfogadnak, szeretnek az emberek, pedig nyilvánvalóan nem érdemlem meg. (Az persze nyilvánvaló, hogy egy kapcsolat értéke, a belőle fakadó öröm szoros összefüggésben áll annak mélységével.)

Minden reggel az uszodában kezdek, szaunával és fél óra aktív úszással, ami egy egykori úszó számára olyan óriási élmény, hogy elmesélni sem tudom. Érzem, hogy a testem végre jó bánásmódban részesül, hogy kezd végre megkönnyebbülni, levegőt kapni a sok évi gép előtt görnyedés után, mellett. Hasonlóképpen jól esik a bulizás, táncolás is. És micsoda élmény újra egész vasárnap délelőttöket vers- és regényolvasással tölteni! Tele van élményekkel az életem. Nemrég még hihetetlenül hangzott volna, de szépnek találom, örömömet találom benne. Mennyi szépség, izgalom, arc, sors!

Bizony, az egyedüllétnek, függetlenségnek nagyon sok kellemes oldala is van. Az életemet a kedvem szerint alakíthatom, nem kell mindig máshoz igazodnom. Ha kedvem támad, egy pillanat alatt átszervezem az esti programomat, igent mondhatok akármilyen meghívásra. Csak így történhetett meg az is, hogy mindennap uszodába járhatok.

Ugyanakkor megéreztem, ha futólag is, ha csak nagyon rövid időre is, mégis talán kicsit nagyobb érzékenységgel, hogy mit jelent a magány, hogy milyen fenyegetően hatalmas, ahogyan lassan és teljes némasággal rátelepszik, elborítja az embert, mint valami hatalmas, méltóságteljes homoklavina. Csak egy napig megérezni, hogy milyen, ha nem hív senki, nem keres senki, nem hiányzom senkinek. Úristen, milyen iszonyatos lehet annak, akinek nincs is hova mennie, akire nem kíváncsi senki! Milyen lehet egy magányos, öreg embernek! Megértem, hogy belefásulnak ebbe, ez szörnyűbb, mint a test elsorvadása. Azt hiszem, nincs fontosabb az életben, mint hogy folyamatosan erőfeszítéseket tegyünk azért, hogy legyenek kapcsolataink, és ezek a kapcsolatok élőek, egészségesek legyenek. Becsüljük meg nagyon őket, ezek életünk legnagyobb lehetőségei! És ne féljünk attól, hogy több energiát fektessünk bele, mint a másik - ha mindenki csak annyit vagy kevesebbet akarna, akkor szép lassan minden kapcsolat meghalna a világon...

Gondolkodtam azon is, vajon hogyan vészelne túl egy ilyen összeütközést az a két büszke, eleven ember, Fermina Daza és Juvenal Urbino doktor (na meg persze ott a harmadik is, Florentino Ariza) a "Szerelem a kolera idején" c. kedvenc regényemben, amiből az esküvői meghívóra is választottuk ezt az idézetet: "Nemrég ülték meg aranylakodalmukat és nem tudtak meglenni egymás nélkül egy pillanatig sem, vagy nem volt olyan pillanat, amikor ne egymásra gondoltak volna..." Aki olvasta a könyvet, tudja, hogy mindez nem hazugság, nem elkent, felszínes ábránd, hanem egy sok fájdalommal, konfliktussal, ugyanakkor izgalommal és örömmel is teli élet eredménye, amire mégis jó visszanézni, amiben mégis ott volt, ott van az, ami az ember egyetlen reménye lehet ebben a kegyetlennek és sivárnak tűnő világban.

Nagyon kezdőnek érzem magamat egy igazi kapcsolathoz. Most kezdem megérteni Esztert, hogy már jó ideje mit élhetett át mellettem. Most már tudom, hogy a nők sokkal érzékenyebbek az elhidegülésre, a kapcsolat kiürülésére. Míg a férfi úgy érzi, hogy az egész napját a családja boldogulására áldozza, és hisz benne, hogy a családja jövőjéért dolgozik, miközben a kapcsolat otthon kisebb intenzitás mellett is megmarad, addig a nő nem éri be ennyivel, neki élet, eleven tűz kell. Természetével ellentétes, hogy beletörödjön az érzelmek csendes halálába.

Bárcsak évekkel ezelőtt megérthettem volna ezt, felkészülhettem volna erre! Nem tudom, talán le kéne térdelnem Eszter elé, talán még mondhatnám: ennek nem szabad még egyszer megtörténnie, ezt nem fogjuk hagyni! Kezdjük újra! Engedd, hogy olyan figyelemmel, megértéssel és odaadással szeresselek, ahogy senki más. Segíts, hogy újra meg újra felélesszük a szenvedély meleg tüzét.

De akármiket is gondolok magamban, a végső érv mindig ugyanaz marad: nem tehetek semmit, ha ő nem akarja...
« előző  következő » 



FÓRUM: Indiánnapló 16 - A végső érv

a témát indította: Keve, 2002.12.09. 23:16 - 24 üzenet

főtéma: Indiánnapló

annkaleb - #20838 - 2007. agusztus 29., szerda - 23:48 - Válasz erre...
De megpróbálhatod, ha van bátorságod elviselni egy esetleges visszautasítást. Ne hagyd tehetetlenül, hogy irányítsanak, hogy mások határozzák meg, hogy mit tégy, még akkor sem, ha ez a "mások" éppen az, akit talán a legjobban szeretsz. Éppen ezért ne hagyd: ki tudja, mikor fogsz még egyszer ennyire szeretni? Egy próbálkozás nem árt. És... nem tudom, hogy hogy érzed, de úgy tűnik, most úgy élsz, ahogy Eszter szerette volna.
Kótai Viktor - #1572 - 2002. december 21., szombat - 14:36 - Válasz erre...
Én is hiszek benne.:) Ehhez mindenképpen a belső érzékekre kell hagyatkoznod, azok pontosabban vezetnek. Gyakorlatilag teljesen pontosan, csakhát az emberben általában nagyon gyéren fejlődnek ki azok...de lehet tenni ellene, fejleszteni.
A nagyon erős kapcsolatokat erős, időtől nem függő energiakötelékek jellemzik, amikre csak rá kell találni. Úgyértem, egy ismerettségtől, találkozástól teljesen független kapcsolat(ok). Később, sok idő múltán erre a dologra emlékezve érthetővé válik a tudatos elmének is a titokzatos érzés. S ezért mondtam én, hogy ennek érzékelését végző "dolgokra" kell hagyatkozni. Bármilyen furcsán is hangozzon ez (nekem nem az, logikus, messze vezet...), sok csalódás után, remény után kutató embernek(itt rád gondolok Nobodi) érdemes eszerint is élnie.

Csak az már megint más téma, hogy amikor ilyet találsz, akkor mégis mit kéne tenned? Nyílván máshogy kell feléje közelíteni, valamit ki kell találni, hogy reálisnak higgye a partner az általa semmiből jövőnek vélt fellángolást. Nekem az a tapasztalatom, hogy ilyen-ritka- esetekben, egyébként a másik fél ilyenirányú fejlettségének hiánya miatt is- ez kevésbé sikeres, mint a "sima duma". Tehát eredményt tekintve én még nem kaptam sokat, (ezt le is írtam 2002. december 16., hétfő - 21:15) , de mint érzés mindenképpen építő.

Hogy ezek után mi legyen? Na ez az.
Nobodi - #1571 - 2002. december 21., szombat - 09:49 - Válasz erre...
Továbbra is hiszek benne, hogy két ember között létrejöhet olyan életreszóló kapcsolat, ami nem illúziókra épül. Száz párból egy? Ezerből egy? De van, és szeretném én is így csinálni.
Kótai Viktor - #1569 - 2002. december 19., csütörtök - 19:38 - Válasz erre...
Van egy feladványom érdeklődő merengőnek. Elárulom, hogy valamennyire ismerni kell a francia filmművészetet.
Tehát a kérdés:
----- Kinek a szeme (annak pontos, jellegzetes vonásai) látható a Második galériám 1., azaz balfelső képén?

Elárulom, nyílván nőről van szó. Mégpedig számomra a legszebbről.
Nobodi - #1566 - 2002. december 19., csütörtök - 16:44 - Válasz erre...
Nagyon sötét jövőképet festetek.
Egyre pesszimistább kezdek lenni...
Kótai Viktor - #1555 - 2002. december 17., kedd - 15:03 - Válasz erre...
Sajnos én már ott tartok, hogy legalább legyen hosszú és mindkét oldal felől 'jó' illúzió. Bár ez is ritka.
marina - #1553 - 2002. december 17., kedd - 08:55 - Válasz erre...
ez az, amin en is gondolkodtam azutan, miutan veget ert egy hosszu, eletreszolonak erzett es tervezett kapcsolatom,
hogy nem illettunk ossze tulkeppen, ezert untam meg en is es inkabb szakitottam,
de en mar felek is, hogy ez mindig igy lesz, marmint soha nem lesz olyan, akivel egy eletet vegig tudnek élni...csak hosszabb-de inkabb rovidebb osszekapcsolodasok, illuziok, majd unalom
Nobodi - #1552 - 2002. december 16., hétfő - 21:33 - Válasz erre...
Nagyon jó dolog a tudás, az elvek, pontok, de néha kőkemény tény, hogy a "kiválasztott" és te egyszerűen nem vagytok egymáshoz valók, akárhogy is szeretnéd, akárhogy is tudod a pontokat, akárhogy is erőlködtök, tesztek meg mindent. Végül is ez az, ami Eszterrel és velem is van: minél többet beszélgetek vele, annál jobban igazat kell adnom neki, hogy egyszerűen nem vagyunk egymáshoz valók.
Kótai Viktor - #1551 - 2002. december 16., hétfő - 21:15 - Válasz erre...
És mit szóltok ahhoz, ha azt mondom, hogy többé kevésbé (nem akarok nagyképű lenni) értem és érzem, hogyan kellene egy jó kapcsolatot életben tartani, s tényleg azokra a pontokra alapoznék, amiknek a hiányát mások a kudarc után előtérbe helyeznek, mint lehetséges okokat a szakításra.
Namármost fennáll ez a helyzet, de a kiválasztott valahogy nem érzi, hogy én mit s hogy akarok. Valahogy ő mintha nem érezné ennek igényét, valószínű egyébként, hogy szimplán fiatalságból.

Tehát nekem most ez lenne a problémám, amit már nem egy lánynál tapasztaltam. Arra meg hülyeség alapozni, hogy majd egyszer kiszúr egy min. egykorú, vagy kicsit idősebb, szellemileg érett 'amazon'. Én tényleg akarom, s tudom mit akarok, érzem, sőt, ami már tényleg nagyszerű, mintha érezném, hogy kivel, kikkel. De az említett okok miatt ennél a pontnál érdemben nem jutok tovább.
Nobodi - #1550 - 2002. december 16., hétfő - 10:39 - Válasz erre...
Kedves marina!

Nem olyan távoli a dolog, hogy "vissza"gondoljak Eszterre. Az Indiánnaplóba leírtam, hogy mi van bennem: Elfogadtam a helyzetet, megbarátkoztam azzal, hogy nem kellek neki, és el tudom képzelni az életemet nélküle. Ugyanakkor nagyon szeretem és tisztelem őt. Jobban, mint bárki mást a világon. Nem egyszerű ragaszkodásból, vágyból, hanem mert ismerem.

Hogy miért nem lett életreszóló? Erre keresem magam is a választ itt már egy ideje. Valójában ez egy kérdéssorozat, minden válasz egy újabb kérdést indikál. Eszter rámunt, nem kellek már neki. Hogy miért? Mert érzelmileg kiüresedett a kapcsolatunk. Miért? Mert nem kommunikáltuk időben, mert nem kapcsoltunk időben, nem beszéltük át a dolgainkat... És így tovább...
marina - #1549 - 2002. december 15., vasárnap - 22:15 - Válasz erre...
Tudod, mi érdekelne nagyon, kedves Nobodi,

hogyan gondolsz vissza mostanában Eszterre, kapcsolatotokra,
mit gondolsz, hol volt a "hiba", ha volt egyáltalán, vagyis talán inkább úgy kérdezném, mitől lett mégsem életreszóló kapcsolat a Tiétek,

köszönöm
Muray G - #1546 - 2002. december 14., szombat - 15:34 - Válasz erre...
Köszönöm Nobody a tanácsokat, ésszel felértem már ezeket, de a lelkem még nehezen hajlik a racionálisra.
Csalódni, s a csalódásból "ésszerűen" kilábalni lehet, de csak lassan, türelemmel.
Csalódtam.
Magamban is.
Máshogyan fogok élni,
nagyon máshogyan.

Hirtelen fel kell nőnöm a kényeztetett gyereksorból.
Az ember nehezen öregszik napok alatt régebben elvesztegetett éveket, de igyekszem.

A rajtjelre várok, a napsütésre, s a bizalommmal kecsegtető holnapokra.

Néha emberundorom, van, valami olyasféle, hogy érzem: nem bízhatok magamon kívül senkiben sem. Talán így is van.
Mindenki mosolyog, mindenki kedves, megértő, szerelmes, szépszavú - a felszínen.

Talán nem kellene odafigyelnem a tettek mögött kushadó szándékra és be kell állnom a haverkodók sorába. Jópofán nem venni tudomást a szomorú valóságról, arról, hogy az őszinteség terén kiüresedett a világ.
Nobodi - #1545 - 2002. december 14., szombat - 10:51 - Válasz erre...
Lenhardt Bal: köszönöm a hozzászólásodat, nagyon örültem neki, és látszik, hogy ismered a dolgokat. Valahogy így.

Középesy G: köszönöm a verset.

Muray G: én is nagyon értem, amiket írsz, valóban közel állunk egymáshoz. Sőt, ebben a "távolságtartás", "elhúzódás", "bábú" dologban egyszerre értelek téged és a másik oldalt, a lányt is. Az "erő", amire utalsz, nem az, hogy valaki így tud viselkedni. Ebben nincs erő, ez valóban csak egy pózolás. De éppen ez a távolságtartás, szándékos elhúzódás segíthet, ez ad majd erőt, hogy túllehess rajta. Fogadd el, fontos dolog!

Nekem is iszonyatosan fájt, olvashattad a naplómban. De utólag, az okos fejemmel már azt mondom: ha már a lány így döntött, akkor valóban ez az az út, amin járni kell: távolodni kell, távolságot tartani, nagyon tiszteletben tartani a másik önállóságát, szabadságát.


Két dolgot mondok még, és ne vedd okoskodásnak, kioktatásnak őket, nyilván így csinálod, de számomra ezek igen fontos és visszatérő aspektusai voltak a dolgok feldolgozásának:

1. Tegyél komoly erőfeszítéseket, hogy beleéld magad az ő helyébe, hogy az ő nézőpontjából (is) lásd a dolgokat. Tartsd nagyon tiszteletben a véleményét, gondolkodásmódját és kövesd. Abból a nézőpontból te magad is egészen máshogy festesz.

2. Vizsgáld meg magadban őszintén és alaposan, hogy a fájdalmadból mennyi az, ami visszavezethető önmagad féltésére, az önsajnálatra és a büszkeségeden esett csorbára. Ha ezektől sikerül megszabulnod, nagyon megkönnyebbülsz majd.
Muray G - #1543 - 2002. december 13., péntek - 17:42 - Válasz erre...
Szerelem és szakítás.
Érzékennyé válsz, mindkét esetben. Mint akinek lehúzták a ruháit és védtelenül áll a forgatagban.
Érzékelem a csillagok remegését,
a dallamok harmóniáját,
a kattanások ritmusát,
a szavak igazságát.

Tévé, valami film. A filmben pillanatnyi tökéletesség áll be,
összeáll történés, hang, kép,
szépség és rondaság,
megoldás és kezdet egy nagy egésszé,
feloldódik a feszültség, létrejön a SZÉPSÉG.

Az ember szerelem és szakítás idején egyaránt fogékony a SZÉPre.
Mágnesként vonzódik hozzá, koldusként tartja kezét feléje, testét ajánlja neki, lelke borzong bele, bámul és érez.

Itt tartok.
A legkevesebb SZÉP láttán is: homályos lesz a látott világ,
valami borzongás fut végig bensőmön és
szememből lassan, méltóságteljesen, megakadályozhatatlanul kigördül egy nagy könnycsepp.

Minden, ami SZÉP, a szeretet hozadéka.
S az ember nagy szeretet esetén, vagy szeretethiányból fakadóan,
elkezdi látni, érezni maga körül a szeretet eredményét: a földi "tökéletesség-szilánkokat",
az emberi JÓt, az emberi SZÉP-et.

Hiányom van, nagy.
S látom, hogy a világ láthatatlan széppel telített.
Muray G - #1542 - 2002. december 13., péntek - 17:26 - Válasz erre...
Elképesztő.
Nobody, minden sorod magaménak érzem. Olvasom bennük, ami velem történt, olvasom, ami történik, s olvasok a következő heteimről. Félelmetesen együttérzek veled, a legmagasztosabb gondolataidtól a legsárosabbakig. Még a szakítás miértje is ugyanaz.
Lélek és Isten.
Test és Privat Gold.
Várom a következő részt. Csak történik Veled valami.
Muray G - #1541 - 2002. december 13., péntek - 16:06 - Válasz erre...
Sziasztok.
Nobody, rövid intro számodra: odamentem aznap este. Találkoztunk. Hogy ne kelljen elmesélnem, miképpen zajlott az idegen éj, Tőled idézek:

"Nagyon bántott a dolog. Rá is kérdeztem, hogy van-e valakije, de tagadólag válaszolt. Előző nap még ígéretett tett egy majdani utolsó szeretkezésre velem, és ez most megint felmerült bennem, mint reménysugár. Mert ha már látnom sem enged, ha az intimitásnak taszítja, az számomra azt jelentette: elviselhetetlen és visszataszító vagyok. Úgy éreztem, hogy ha így van, akkor évekig csak szenvedett mellettem, miközben utált. A fenti gondolatsor persze teljesen torzult, de le kellett írnom őszintén, mert ez játszódott le a fejemben: a feleségem számára undorító lettem. Iszonyatos megalázottság-érzés. "

Hajnal volt, sötét és kegyetlen zord, amikor utoljára kikeltem mellőle. Gyermekként, megrúgott kölyökkutyaként, kialvatlan, véresen könnyes szemekkel vánszorogtam el a háztól, amit valaha közösen töltöttünk meg melegséggel, forrósággal.
Ő nem volt rossz. Sőt, a legjobb ember, akit valaha ismertem. De nem bírom idegenségét. Póznak érzem, amit mások erőnek mondanak. Póznak érzem, hogy évek után egy csapásra bábuként kell viselkednünk, ha találkozunk.

Elsöprődök.
Nem fogok többé megalázkodó kisgyerekként szeretetért koldulni, régmúlt illatok után szimatolni, otthont adó ölelésről álmodni.
Megpróbálok nem arra gondolni, hogy közös ágyunkat majdan másnak szenteli. Borzasztó volt utoljára úgy feküdni benne, hogy éreztem: jobban elfordul tőlem, mint a világ összes többi - rajtam kívül eső - férfiemberétől. Talán jót akart. Kinek.
Mondta, önző vagyok. Azért, mert hiánya őröl, teste templomhoz férkőzni vágyom.
Véget ért egy történet. Csúnyán.

A hajnali busz aztán dugóba került a főváros felé. Nem volt rajta fűtés.
Pár perce még teste adott meleget.
Párásodtak a busz ablakai. Nagykabátban, szótlanul bámulták az utasok az elmosódott külvilágot. Fékező, kanyarodó autók villódzó fényei világították meg lehelletünk páráját. Magányosan utazott mindenki. kabátjába burkolózva, fejét mélyre húzva, mint nagyvárosi galambok az ereszcsatornán, fagyban.
Döcögve, dugóba kerülve menekültem egy többéves, gyönyörű álomból. Aztán, félősen, vakarózva, kisütött a téli nap.

Szia Bal, köszönöm, hogy eljuttattál a merengőhöz. Fura dolgok történtek emiatt, majd elmeséljük talán. Különös a sors.
Tudod, igen, el tudom képzelni a szép, nemes pillanatot, amiről írtál. Eljön.
Középesy G - #1516 - 2002. december 11., szerda - 14:34 - Válasz erre...
Mögöttem szennyes
Ködben a város.
Előttem Új út:
Göröngyös, sáros.
Kietlen puszta,
Amerre járok.
Jaj, dölyfös álmok.
Jaj, mire várok?

Szélvész viharzik,
Mint bőszült tenger.
Hol van az Isten?
Hol van az Ember?
Hol van ki révész
E vészes árban?
Miért kell gázolnom
Posványban, sárban?

S hol a megváltás?
Ím, messze-távol
Fehér kövek közt
Mécsfény világol.
Az éjszakában
Csendes virrasztás,
Szelíd köszöntés,
Könnyes marasztás.

Az éjszakában
Hunynak az árnyak,
Az éjszakában
Tündérek várnak.
Az éjszakában
Túl hét határon,
Sarum megoldom,
Szívem kitárom.

Nem fáj, hogy annyit
Szenvedtem, sírtam!
Nem kérdem: miért
S jaj, hogy is bírtam?
Nem kérdem: hajnal,
Napfény derül-e?
Nótás vígasság
Vajon kerül-e?

Mosolyog-e még rám
Egy-két szelíd nap,
Vagy elvígasztal
Egy jó, szelíd pap?
Gőgös fejem már
Lent van a porban
S elmegyek szépen,
Csendben- a sorban.
Lenhardt Bal - #1513 - 2002. december 11., szerda - 13:30 - Válasz erre...
Csak azt ne felejtsd el, hogy ez egy nagyon küzdelmes és nehéz folyamat!
Megtévesztő lehet a látszat, mert körülnézel az utcán és annyi csinos, fiatal lányt látsz, hogy megszámolni sem tudod. Aztán beszélgetsz valakivel és úgy érzed, hogy na, igen abvszolút egy hullámhosszon vagyunk. Ő lehet az igazi. Az új. Elárvult szívünkben a régi kedves helyén. Fantáziálsz, beleéled magad.
Aztán egy nagy zuhanás és hoppá! Az arcodon heversz a porban. "Imádatod tárgya" mást szeret, csak beszélgetésre vágyott, nem akarja elkötelezni magad és "külöben is, ne légy már olyan erőszakos!"

Kedves férfitársaim! Sok próbatétel vár, míg újra révbe értek. Most biztosan azt gondoljátok, hogy pofonegyszerű az egész:
"Legközelebb nem hibázok annyit, jobban fogom szeretni és boldogok leszünk, amíg meg nem halunk. A lányoknak is szükségünk van egy ilyen már megértő szerelmesre, ezért nem fognak sokat habozni!"
Bizony, hogy fognak! Rengeteg út van, és nem tudhatjátok hol jár rajta a másik. Lehet, hogy az érzelmi intelligenciája még nem annyira fejlett, mint annak aki öt évig volt házas. Lehet, hogy trófeákat gyűjt, mert bizony az emnacipáció hatására keverednek a nemi szerepek.

Én magam is végigéltem már ezt az "átmeneti" állapotot két komoly kapcsolat között. "Csak" 5 évig tartott. De sokat tanultam! Fontos, hogyha találtok valakit ne higgyétek el, hogy most visszasüppedhettek a kényelmes párnák közé. Előről kell kezdeni a dolgokat és felépíteni azt a kapcsolatot is, amiben természetesen segítenek a korábbi tapasztalataid.
Ne adjátok föl a reményt! Ha lesznek is csalódások, de hisztek abban, hogy tudtok szeretetet adni és kapni, akkor rátok talál egy másik érző szív. Csak hinni kell és imádkozni!

S közben persze élni az életet!
A "rovatvezető" már felfedezte elég hamar, hogy sok dolgok vannak az életben, amit a stabil kapcsolatban élve szinte észre sem vett. Most megnyílt számára a világ, és szinte részegen issza magába a sok újdonságot, szépséget és izgalmat. Nagyon helyes, csak tessék raktározni majd belőlük, hogyha eljő az "igazi", akkor legyen mit megosztani vele. Meglegyen a saját világ, amit együtt tudtok már felfedezni és kitágítani. Soha többé bezárkozást és hátgörcsös éjszakákat a számítógép előtt. Élni és tapasztalni (alá Cseh Tamás).

Kedves Muray G! Gyönyörűen írsz, köszönöm a költői képeket, amiket "elpazarolsz" hozzászólásodban!
Úgy látom te még az első sokk hatása alatt vagy: támolyogsz, mint az ökölvívó egy megrendítő csapás után, és még nem lehet tudni, hogy eldől és lentmarad, vagy kitusztul a szeme és fel tud újra egyensedni. Tartsd magad!
Ez a legnehezebb periódus: mindenkinél különböző ideig tarthat. Amikor megtörtént a szakítás pár napig, hétig még fel sem fogja az ember, hogy mi történt. Talán meg is könnyebül egy picit, hogy valami lezárult és újba tud kezdeni.
Ezután jön, ha igazán szerette az ember a kedvesét, a sokk. Rájössz, hogy nagyon hiányzik és nem tudsz nélküle élni, meg a többi közhely. Mindennapi szenvedés.
Nem mondhatok mást: ki kell bírni. Eljön egy pillanat (nálam négy hónap után), amikor mint az első meleg tavaszi szellőt megérezzük márciusban és lehullik rólunk a súly, amit cipelünk. A rajtammaradt télikabát. Kitisztul a hályog és újra látunk, lélegzünk, érzünk. Addig valami furcsa zsibbadtságban és bénaságban lófráltunk, valami keményen fogott belül, s most hirtelen észrevesszük a világot, ami körülvesz.

Szép, nemes pillanat lesz. Irigyellek érte. Persze még nem tudod elképzelni. Mindegy. Úgy is azt teszed, amit diktál a szív!
Nobodi - #1512 - 2002. december 11., szerda - 12:38 - Válasz erre...
Kedves Muray G! Olyan jó, ahogy írsz, nagyon érti és átéli az ember! Nekem hihetetlen fájdalmas volt elveszíteni Eszterrel az intimitást, ami után már nem jöhetett szóba a korábban megszokott cinkos mosoly, a hajbatúrás, a simogatás. Egyik napról a másikra olyan lett, mint egy távolodó idegen. És azután már másé lesz, már mással osztja majd meg ezeket az egészen személyes pillanatokat.

Azt hiszem, nekem ez az egész már nem fáj, egyszerűen csak hiányzik ez a közelség, ez az intimitás, amit az ember senki mással nem élhet meg (sem baráttal, sem szülővel, sem testvérrel), csak a kedvesével. És most azt érzem, hogy komoly erővel él bennem a vágy, hogy megint legyen valaki, akivel ilyen közelségben lehetek, akivel teljesen őszinték lehetünk egymáshoz.

Igen, ha ezt egyszer valaki megtapasztalta, nehéz nélküle élni...
Nobodi - #1510 - 2002. december 11., szerda - 12:17 - Válasz erre...
Kedves Viktor! Nagyon érdekes szempontot vetettél fel: kapcsolat nemcsak az élőkkel, a jelenlévőkkel lehet, hanem van egy másfajta is: mikor lélekben találkozol egy íróval, zenésszel, művésszel, pontosabban az irodalmi, zenei művel. És ez valószínűleg nem egyszerűen egy élettelenebb találkozás, de sokszor lehet egészen mély, olyan mély, ahogy talán egész életedben nem találkozol egy élő személlyel... Nem tudom.
Muray G - #1509 - 2002. december 11., szerda - 12:10 - Válasz erre...
Lebetegedtem. Kezelnek, talán még műtét is lesz belőle. A volt kedves fülébe jutott a dolog, megcsörrent a telefonom - ő volt az. Izgatottan kérdezte, hogy mi a baj, mi van velem. És én annyira nem erről akartam beszélni.
Később nevettünk is. Nevetése valamilyen embriókori ős-csilingelésként hatott rám, rég érzett nyugalmat adott néhány pillanatig. Aztán a keserű valóság: hiszen csak azért hívott, mert megijesztették. Ez csak egy beszélgetés, céltalan szócsere. Nem követi nyakcirógatás, bizsergető beletúrás a hajba, mély pihenő lágy teste melegén. Ballagok haza a sötét fagyban, körülöttem üvegszín szavak célatalanul kószálnak, nyugtalanítanak.
Aztán kattan a kagyló, nyomasztó csend, visszatér a magány. A kagylót tartva akaratlanul is fűtött az emlékvilág, s most: kívül keserves mínuszok, belül didergés, fázik a test.
Sajnos nem ismerem James Holdent.
Kótai Viktor - #1506 - 2002. december 10., kedd - 22:48 - Válasz erre...
Ahogy elolvastam a cikket, s a hozzászólásokat, pont az utolsó mondatnál Muray G. üzeneténél, abban a lélektani pillanatban James Holden - I Have Put Out The Light című száma csapott át a legjobb részébe. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, annyira összetartozott ez az egész!
Amúgy maga a szám is a magányról szól az idilli szerelem pedig mint eszmény kíséri végig az érzést. (Mármint ezt is jelentheti...)

...hogy én miket nem írok le ide!!....
Muray G - #1504 - 2002. december 10., kedd - 20:54 - Válasz erre...
Keve, máris adtál valakinek ezzel a pár sorral. Hasonlóan sáros cipőben járok magam is, ki-ki csúszik alóla a talaj. Még új a seb és lassan gyógyul. Bár valószínűleg néhány évvel fiatalabb vagyok, mégis minden soroddal egyet értek, "de akármiket is gondolok magamban, a végső érv mindig ugyanaz marad: nem tehetek semmit, ha ő nem akarja".
A valakiben kapaszkodás, az idill hirtelen elvesztése létbizonytalanságot hozott. Igaz, ott vannak a többiek, ott a világ; de még homályosan látok, hályogos a szemem. S szerettem ezt a hályogot.
Új vagyok a talajvesztettek társaságában, és egészen új vagyok a merengők birodalmában; remélem jó lesz köztetek. Sziasztok, megjöttem.
Keve - #1481 - 2002. december 9., hétfő - 23:16 - Válasz erre...
néha azt érzem, hogy boldog vagyok, néha kicsit elbizonytalanodom ez ügyben, aztán néha csak a semmi van, vagyis nem semmi, hanem folyik minden rendesen, a keréknyomban, a mederben, aztán néha kicsúszik lábam alól a talaj, de nagyrészt ott van a biztonság-érzet: hogy otthon vár valaki, és nemcsak itt otthon, hanem odaát is.

terített asztallal, hűségesen, odaadással
"Íme, az ajtó előtt állok és kopogok, aki meghallja hangomat és beenged, bemegyek hozzá, vele eszem és ő velem" Jel 3,20
2017. június 22., csütörtök
Indiánnapló » legújabbak
  Nobodi: Indiánnapló 22 - Jogerős ítélet 2003.05.16.
  Nobodi: Indiánnapló 21 - Kihajózás 2003.04.13.
  Nobodi: Indiánnapló 20 - Summa summárum 2002.12.30.
  Nobodi: Indiánnapló 19 - Szeret, nem szeret 2002.12.23.
  Nobodi: Indiánnapló 18 - Kit érdekelsz? 2002.12.17.
  Nobodi: Indiánnapló 17 - A szeretkezés öröme 2002.12.15.
» Nobodi: Indiánnapló 16 - A végső érv 2002.12.09.
  Nobodi: Indiánnapló 15 - Ábrándok, találkozások, félelmek 2002.11.30.
  Nobodi: Indiánnapló 14 - Vergődő cet a fövenyen 2002.11.24.
  Nobodi: Indiánnapló 13 - Ne sírjatok, lányok! 2002.11.20.
 
  RSS feed Tartalom RSS
Friss fórumtémák »
  Indiánnapló 22 - Jogerős ítélet (14 · annkaleb)
  Indiánnapló 17 - A szeretkezés öröme (1 · annkaleb)
» Indiánnapló 16 - A végső érv (24 · annkaleb)
  Indiánnapló 15 - Ábrándok, találkozások, féle (3 · annkaleb)
  Indiánnapló 14 - Vergődő cet a fövenyen (1 · annkaleb)
  Indiánnapló 12 - Sarkítás (5 · annkaleb)
  Indiánnapló 21 - Kihajózás (1 · szildiko)
  Indiánnapló 20 - Summa summárum (9 · Nobodi)
  Indiánnapló 19 - Szeret, nem szeret (6 · Bölcs)
  Indiánnapló 18 - Kit érdekelsz? (2 · Nobodi)
  Indiánnapló 13 - Ne sírjatok, lányok! (1 · Nóra)
  Indiánnapló 11 - Statisztikai eset (12 · Nóra)
  Indiánnapló 10 - Édes november (5 · Natali)
  Indiánnapló 9 - A matracvivők (8 · Natali)
új téma létrehozása...
 
Fórum RSS feedFórum RSS
Copyright © 2001-2004 merengő szerkesztőség · Minden jog fenntartva. · RSS feed
hosted by meselia.hu