Címlap      Fórum   Versek   Galéria    Biblia   Idézetek Rosszcsont Indiánnapló
Keresés »
 
Bejelentkezés
Név:
Jelszó:
    
» Elfelejtetted a jelszavad?
» Regisztráció
 
Tartalom
  Gondolatok
» Fórum
  Versek
  Galéria
  Biblia
  Idézetek
  Rosszcsont naplója
  Indiánnapló
  Keresés
  Linkgyűjtemény
  Közvélemény
  Alkotók
  Regisztráció
  Jelszóküldés
  Impresszum
  Bannercsere
 
  RSS feed Tartalom RSS
  Fórum RSS feedFórum RSS
Idézetek »
A szeretet azt mondja nekem, hogy én minden vagyok. A bölcsesség azt mondja nekem, hogy én semmi vagyok. És a kettő között ott folyik az élet...
(Niszargadata Maharadzs)
Enveco Free Stat

FÓRUM: Istenes versek, történetek

a témát indította: Árvai Emil, 2005.09.05. 06:02 - 59 üzenet

főtéma: Egyéb

Kedves témám. Mai zsoltárok, példabeszédek. Istenes versek, rövid prózák, idézetek. Klasszikusok, kortársak, amatőrök...

Árvai Emil - #24773 - 2015. október 29., csütörtök - 17:06 - Válasz erre...
Füle Lajos:
ELJÖN AZ IDŐ

Eljön az idő,
amikor a magunk tettei
eltörpülnek, semmivé válnak,
és nem marad semmi más kincsünk,
csupán ISTEN nagy tettei
múltunkra nézve is,
jövőnkre nézve is.
Árvai Emil - #24761 - 2013. április 1., hétfő - 07:24 - Válasz erre...
Herjeczki Géza:
NAGYSZOMBAT

egész nap nem volt egy szavad se hozzánk
emberekhez
... oktató szádból elszökött az értelem
a lüktető élet nyelvét elfeledted

nagyszombati ember vagyok én is
ma egész nap
- s hogy mióta? s meddig? -
álmosság
letargia
értelmetlen semmit-tevés a gyárban
itthon céltalan mindenbe-kapás
összeszaggatott szonett
kedvetlen lassú pulzus

nem merek szürke szemeimbe nézni
mert ott a Te szótlan szádra
egész nap lebegő élettelenségedre látnék

Uram
Te holnap kilépsz a hallgatásból
hadd lángoljanak hát föl holnap
az én nagyszombati szemeim is

(1968)
Árvai Emil - #24748 - 2012. október 14., vasárnap - 19:20 - Válasz erre...
Tóth Árpád:
CSILLAG, ÓH MESSZI SZERELEM!

Laktam már a magány monostorát,
Viseltem már a bús lemondás szürke
Kámzsáját s homlokom megadva tűrte
A gondok ráncrepesztő ostorát.

Istenem! lesz-e sorsom mostohább?
Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
Könnyem vizétől milyen új és fürge
Bánat riad fel? hogy lesz most tovább?

Bús az élet, de balga, aki gyászol:
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.

Olyan jó hinni, hinni: túl sötét tereken
Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;
Mutasd az utat, csillag! óh messzi Szerelem!

(forrás: Új Aranyhárfa, Bp. 2001.)
Árvai Emil - #24694 - 2011. április 25., hétfő - 02:12 - Válasz erre...
Reményik Sándor: Békesség Istentől

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.

(1935. február 5.)
Árvai Emil - #24691 - 2011. április 21., csütörtök - 04:26 - Válasz erre...
A MEGGYÖTÖRT

Virgil Gheorgiu iró beszél egy rab emberröl, akit a koncentrációs
táborban a félelem és kin teljesen tönkretett. Egyik este nem birja
tovább, és elhagyja barakkját. Olyan kétségbeesett, hogy véget akar
vetni mindennek, és az elektromos árammal telített szögesdrótba akar
dölni. Oda vezetö útján a kis tábori kápolna mellett halad el. Csak egy
egyszerü sátorból áll. A fogoly belép, és elöremegy a primitiv oltárhoz.
Egy kereszt áll rajta két nyers ágból összetákolva, és azon
kartonpapirból összeállitott megkinzott alak. Az öt piros sebet egy
cigarettás doboz papirjából tépték le és ragasztották oda. A
töviskoronát egy konzervdoboz bádogjából vágták ki. A fogoly
megindultan áll a meggyalázott nyomorúság képe elött.
- Ó Jézus - mondja -, még sohasem láttalak téged igy szenvedésedben.
Ezekkel a szavakkal megfordul, és csendesen visszamegy barakkjába.
Nem tud már a szögesdrótba futni. Nem, most már nem kell megtennie.
Már nincs egyedül szenvedéseiben.

(Neukircheni naptár 1975.)
Árvai Emil - #24667 - 2010. október 31., vasárnap - 04:52 - Válasz erre...
Túrmezei Erzsébet: HIT ÁLTAL

Egy himnuszt hallok elnémithatatlan
századokon át új meg új alakban.
Az énekes nem egyszer névtelen.
Nem is ö énekel: a kegyelem!
S az egész földröl láthatatlan karban
száll ég felé a csodálatos dallam,
és a fül fenséges harmóniát hall.
Figyelj! "Hit által! Hit által! Hit által!"

Azok sorában, akik énekelnek,
van kemény férfi, félénk, gyenge gyermek,
roskadt öreg, remegö szivü asszony...
De nincs perc, hogy e himnusz elhallgasson.
Mert szájról szájra, szivröl szivre kel.
Némits el egyet, ezer énekel.
Új meg új hang, de ugyanaz a dallam.
Néha leborulok, hogy tisztán halljam,
tele frissességgel, zengö csodákkal.
Hallod? "Hit által! Hit által! Hit által!"

Isten Lelke vezényel. Egyet int,
és új énekes lép elö megint.
Igy int neked, és igy intett nekem.
Meghallja, ha elnémul énekem,
és fáj neki egyetlen hang hiánya,
amint a nagy egészet dirigálja,
s az örök himnusz zúgva, zengve szárnyal:
Igen! "Hit által! Hit által! Hit által!"

Érzem, rajtam a Karmester szeme.
Énekelni, kezdeni kellene,
hogy munkám, harcom, életem, halálom,
minden szavam, minden szivdobbanásom
ezt, ezt az egyet zengje szüntelen!
Láthatatlan kar énekel velem:
testvéreim hangja körülölel.
Nem, a himnusz ma sem némulhat el,
legyen a dallam bármilyen nehéz.
Szemünk a Karmester kezére néz,
és minden olyan egyszerüvé válik.
Ö segit énekelni mindhalálig
szolgálattal, élettel és halállal
ma is: "Hit által! Hit által! Hit által!"
Árvai Emil - #24668 - 2010. október 31., vasárnap - 04:52 - Válasz erre...
Túrmezei Erzsébet: HIT ÁLTAL

Egy himnuszt hallok elnémithatatlan
századokon át új meg új alakban.
Az énekes nem egyszer névtelen.
Nem is ö énekel: a kegyelem!
S az egész földröl láthatatlan karban
száll ég felé a csodálatos dallam,
és a fül fenséges harmóniát hall.
Figyelj! "Hit által! Hit által! Hit által!"

Azok sorában, akik énekelnek,
van kemény férfi, félénk, gyenge gyermek,
roskadt öreg, remegö szivü asszony...
De nincs perc, hogy e himnusz elhallgasson.
Mert szájról szájra, szivröl szivre kel.
Némits el egyet, ezer énekel.
Új meg új hang, de ugyanaz a dallam.
Néha leborulok, hogy tisztán halljam,
tele frissességgel, zengö csodákkal.
Hallod? "Hit által! Hit által! Hit által!"

Isten Lelke vezényel. Egyet int,
és új énekes lép elö megint.
Igy int neked, és igy intett nekem.
Meghallja, ha elnémul énekem,
és fáj neki egyetlen hang hiánya,
amint a nagy egészet dirigálja,
s az örök himnusz zúgva, zengve szárnyal:
Igen! "Hit által! Hit által! Hit által!"

Érzem, rajtam a Karmester szeme.
Énekelni, kezdeni kellene,
hogy munkám, harcom, életem, halálom,
minden szavam, minden szivdobbanásom
ezt, ezt az egyet zengje szüntelen!
Láthatatlan kar énekel velem:
testvéreim hangja körülölel.
Nem, a himnusz ma sem némulhat el,
legyen a dallam bármilyen nehéz.
Szemünk a Karmester kezére néz,
és minden olyan egyszerüvé válik.
Ö segit énekelni mindhalálig
szolgálattal, élettel és halállal
ma is: "Hit által! Hit által! Hit által!"
Árvai Emil - #24651 - 2010. július 15., csütörtök - 18:58 - Válasz erre...
Heinrich Heine: BELZACÁR
(Vas István forditása)

Az éjfél száll sasszárnyakon,
pihen és hallgat Babilon.

De hangos a királyi vár,
lakomát ad most a király.

Száz fáklya, zaj, zenebona,
mulat a király udvara.

Ül körben a ragyogó szolgahad,
csillognak a bortól a poharak.

Ujjongnak a szolgák, cseng a pohár,
mert szereti hallani ezt a király.

A király arca kipirul,
a bortól hetyke lángra gyúl.

S a láng vakon lobog bele,
az eget gyalázza bünös dühe.

Hetvenkedik és dühe magasra csap,
vele üvölt a szolgahad.

A király büszkén rivall - siet
a szolga, hozza a kincseket.

S szikrázik arannyal a lakoma:
kifosztva Jehova temploma.

A király szentségtörö keze
szent kelyhet emel szinig tele.

Fenékig üriti a poharát,
s habot vet a szája, mig igy kiált:

Csak nevetek rajtad, Jehova -
én Belzacár, Babilon ura!

Az iszonyú szó alig hangzik el,
rá titkos döbbenet felel.

Csak elhal a hahota hirtelen,
halotti csöndes a terem.

De nézd csak, nézd, ó borzalom!
Emberi kéz a fehér falon.

És ir a fehér falon, ir a kéz,
ir lángbetüt, aztán semmibe vész.

A király belebámul a semmibe,
megroggyan a térde, fehér a szine.

Nem elég ide mágikus hatalom,
megfejteni lángirást a falon.

De Belzacárt udvari cselédhada
megölte még az éjszaka.
Árvai Emil - #24643 - 2010. március 27., szombat - 15:51 - Válasz erre...
Lukátsi Vilma: VIRÁGVASÁRNAP

Valami szikra pattanhatott széjjel,
annak fényében izzik a messzeség,
égig ér a föld?
Földig ér az ég!
Mintha meg lehetne fogni kézben...
"Áldott, Aki jö az Úr nevében!"

A kertekböl édes illat árad,
a virágokból kicsordult a méz,
a szamárcsikó köntösökre lép,
útra hullnak vagdalt pálmaágak...
"Hosianna a Dávid Fiának!"
___________________________________
(forrás: Egy csipet só - Bp.1990)
Árvai Emil - #24629 - 2010. február 28., vasárnap - 17:47 - Válasz erre...
Herjeczki Géza:
NÉLKÜLED

nélküled én Istenem
ide jutok
látod
s már látom én is

ide
a kétség és értelmetlenség
partjára

ide
az üresség és képmutatás
buborékához

az erötlen és tehetetlen
erölködésekhez

ide
egészen önmagamhoz

(1969)
Árvai Emil - #24630 - 2010. február 28., vasárnap - 17:47 - Válasz erre...
Herjeczki Géza:
NÉLKÜLED

nélküled én Istenem
ide jutok
látod
s már látom én is

ide
a kétség és értelmetlenség
partjára

ide
az üresség és képmutatás
buborékához

az erötlen és tehetetlen
erölködésekhez

ide
egészen önmagamhoz

(1969)
Árvai Emil - #24494 - 2009. december 23., szerda - 20:30 - Válasz erre...
CSENDES ÉJ

1818-ban vándorszínészek egy csoportja az osztrák Alpok kis városaiban és falvaiban előadásokat tartott. Egy este a színészek Salzburg közelébe, Obendorf kis falujába érkeztek, hogy a karácsonyi történet évenkénti előadását megtartsák. A terv szerint az előadást a St.Nicholas templomban szerették volna megtartani, viszont az orgona fújtatóját az egér megrágta, amit az előadás idejére nem tudtak megjavítani. Ezért az előadást egy magánlakásban mutatták be, amin Josef Mohr, a helyettes lelkész is részt vett. Mohr-ra a történet előadásának egyszerűsége és a színészek őszintesége olyan nagy hatást gyakorolt, hogy a karácsonyi történet igazi jelentőségén elkezdett elmélkedni.
Az előadás után Mohr a frissen esett hóban, egy kis hegyi ösvényen hazafelé ballagott. Letekintve az alatta elterülő kis falura, mély hatást gyakorolt rá a téli éjszaka ragyogó szépsége és magasztos csendje. Ahogy gondolatai az első Karácsonyra visszatértek, amikor az angyalok azon a szent éjen a félelemtől remegő pásztorokkal az örömhírt közölték, Mohr elméjében egy vers kezdett formálódni, ami így kezdődött: "Csendes éj, szentséges éj".
Hazaérkezve, a lelkész a költeményt gyorsan leírta. Nagyon örült volna, ha a verset a közelgő karácsonyi istentiszteleten elénekelhették volna, viszont az nem volt megzenésítve. Másnap Mohr a költeménnyel átsietett Franz Gruber-hez, jó barátjához, aki egyben a templom orgonistája volt. A hír szerint Mohr költeményét Gruber még aznap megzenésítette.
A kis templomban karácsony napján az összegyűlt híveknek Mohr és Gruber elénekelte az új éneket. Mivel addigra az orgonát még nem javították meg, Gruber az éneket gitáron kísérte.
Néhány héttel később az orgonajavító megérkezett a templomba. Amikor befejezte munkáját, Gruber leült az orgonát kipróbálni. Az első ének, amit az orgonán lejátszott, karácsonyi szerzeménye volt. Mivel az orgonajavítóra a szöveg és a dallam mély hatást gyakorolt, a zeneművet hazavitte alpesi falujába, ahol a tehetséges Strasser nővérek az éneket megtanulták, és a környéken elterjesztették.
A Strasser kvártett éneke szenzációt keltett, és a "Csendes éj" kezdetű ének hamarosan Európa kedvenc karácsonyi énekévé vált. Az éneket azóta a világ sok nyelvére lefordították, magyarra valószínűleg a századforduló körül. Ennek a szép karácsonyi éneknek a szövege így hangzik:

Csendes éj! Szentséges éj!
Mindenek nyugta mély.
Nincs fent más, csak a szent szülepár,
drága kisdedük álmainál;
szent Fiú aludjál! Szent Fiú aludjál!

Csendes éj, szentséges éj!
Angyalok hangja kél;
halld a mennyei halleluját,
szerte zengi e drága szavát:
Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!

Csendes éj! Szentséges éj!
Szív örülj, higgy, remélj!
Isten szent Fia hinti reád
ajka vigaszt adó mosolyát;
Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!
________________________________________
(forrás: MERA - Antenna 2009/6)
Árvai Emil - #24482 - 2009. december 13., vasárnap - 15:22 - Válasz erre...
PANOV APÓ KÜLÖNÖS NAPJA

(Ruben Saillens meséjét átdolgozta Lev Tolsztoj, elmeséli: Mig Holder)

Réges régen, élt egyszer egy idős suszter, messze-messze, egy kis orosz falucskában. Panovnak hívták, de senki nem szólította Panovnak, Panov úrnak, sőt még Panov suszternak sem. Bárhová ment a kis falucskában, mindenki annyira szerette, hogy csak Panov apónak szólították.
Panov apó nem volt gazdag, egyetlen kis szobácskája volt, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a kis szobában lakott és ez volt egyben a műhelye is. De azért szegény sem volt. Minden szerszáma megvolt a suszter mesterséghez, volt egy vastűzhelye, aminél melegedett és ételt főzhetett, volt egy nagy fonott kosárszéke, ahol időnként elszunyókált, egy masszív ágya színes takaróval és egy kis olajlámpája, hogy esténként legyen, mivel világítana. Mindig olyan sokan akartak új cipőt csináltatni vagy a régit foltoztatni, sarkaltatni, talpaltatni, hogy Panov apónak mindig volt elég pénze kenyérre, kávéra, és káposztára, amiből levest főzzön. Így Panov apó szinte mindig vidám és boldog volt. A szeme csak úgy ragyogott kis kerek Szemüvege mögött. Egész nap dudorászott, vagy fütyörészett, a járókelőket, pedig hangos jókívánságokkal köszöntötte.
De ezen a napon másként volt. Panov apó szomorúan állt kis szobája ablakánál, és feleségére gondolt, aki már régen meghalt, meg gyermekeire, akik felnőttek és elköltöztek. Karácsony este volt és mindenhol együtt volt a család. Panov apó végignézett a falu házam. Minden ablakból gyertyák és lámpák vidám fénye szűrődött ki és már álltak a karácsonyfák. Hallotta a nevetést és a gyermekek boldog zsibongását játék közben. Érezte a sülő hús illatát, mely az ablak és ajtó melletti repedéseken szivárgott be. "Bizony, bizony.- - de nem volt senki, aki visszavarázsolhatta volna. Szemének ragyogását, kis kerek szemüvege mögött. Panov apó nagyot sóhajtott. Azután komótosan meggyújtotta az olajlámpát, odament a polchoz, és levett egy régi, barna könyvet. Leseperte az ottmaradt bőrdarabkákat a padról, feltett egy bögre kávét a tűzhelyre, leült a fonott kosárszékbe és elkezdett olvasni.
Panov apó nem járt iskolába és nem tudott valami jól olvasni, ezért ujjával követte a szöveget és hangosan olvasott. A karácsonyi történetet olvasta, hogy Jézus nem házban, hanem egy istállóban született, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.
"Bizony, bizony- - mondta Panov apó, bajuszát pödörgetve: "Ha idejöttek volna, elalhattak volna az ágyamon, a kisbabát betakartam volna meleg takarómmal. Örülnék, ha lenne itt velem valaki, és egy kisgyermek, akivel eljátszanék.- Panov apó felállt és megpiszkálta a tüzet. Kint ködösre fordult az idő, Így feljebb csavarta a lámpát, töltött magának egy csésze kávét és folytatta az olvasást.
Arról olvasott, hogy gazdag bölcsek keltek át a sivatagon, hogy ajándékot vigyenek Jézusnak aranyat és illatos fűszereket.
"Bizony, bizony.- - sóhajtott fel Panov apó - "ha Jézus idejönne, nem tudnék neki mit adni.- Azután elmosolyodott és a szeme felragyogott, kis kerek szemüvege mögött. Felállt az asztal mellől és odament a polchoz. Volt ott egy zsineggel átkötött, poros doboz. Felnyitotta a dobozt és kivett egy pár apró cipőcskét. Kezébe vette a kis cipőket és mozdulatlanul állt. Ez volt a legjobb pár cipő, amit valaha készített. Óvatosan visszatette őket a dobozba, azután újra leült a kosárszékbe. "Ezzel ajándékoznám meg.- - dünnyögte. Sóhajtott egyet és tovább olvasott.
Ki tudja, talán a szoba melege tette, vagy amúgy is késre járt, de Panov apó csontos ujjai nemsokára lecsúsztak a lapról, szemüvege is lecsúszott az orráról és csöndesen elaludt. Kint egyre nagyobb lett a köd. Elmosódott alakok haladtak el az ablak eltt, de az öreg suszter csak aludt tovább és még horkolt is egy kicsit. Hirtelen egy hang szólította: "Panov apó, Panov apó!- Az öregember felugrott. "Ki az?- - kérdezte, amint körülnézett. Elég rosszul látott a szemüvege nélkül, de biztos volt benne, hogy senki sincs a szobában. "Panov apó!- - szólt Újra egy hang. "Azt kívántad, hogy megláthass, hogy betérjek a műhelyedbe és megajándékozhass. Holnap reggeltől estig figyelj, és én eljövök. Légy nagyon figyelmes, hogy felismerj, mert nem mondom meg ki vagyok!-
Azután újra csend lett. Panov apó megdörzsölte a szemét és felállt. A kályhában már elégett a szén, a lámpa, pedig teljesen kialudt, de kívülről csengők hangja hallatszott. Itt a karácsony, csilingelték.
"Ő volt.- - mondta magában az öreg suszter. "Jézus volt.- Elgondolkozva megpödörte a bajuszát. "Lehet, hogy csak álom volt, - de azért figyelni fogok és remélem, hogy karácsony napján meglátogat. De hogyan fogom megismerni? Hiszen nem maradt kisgyermek, felnőtt, király lett és azt mondta, hogy Ő az Isten Fia.- Az öregember megcsóválta fejét. "Bizony, bizony,- - mondta - "nagyon kell majd figyelnem.- Panov apó le sem feküdt. Ott ült fonott székében az ablakkal szemben és figyelt, mikor jön arra valaki. Lassan - lassan felkelt a nap és sugarai megvilágították a macskaköves utat. Senki sem járt az utcán.
"Főzök magamnak egy jó kávét karácsony reggel.- - mondta Panov apó vidáman, csak úgy magának. "Begyújtom a kályhát és főzök egy nagy adag gőzölgő kávét, de az egyik szemem azért mindig az ablakon lesz. Remélem ma, eljön!- Panov apó várt. Végre jött valaki: egy alak tűnt fel a kanyargós utca másik végén. Panov apó kilesett a jégvirágos ablakon. Nagyon izgatott volt - lehet, hogy Jézus jön hozzá. Csalódottan fordult el. Az alak egyre közeledett. Lassan jött az úton, meg-megállva. Panov apó tudta már, hogy kijön - az öreg utcaseprő, aki minden héten arra jött talicskájával és seprűjével. Panov apó mérges lett. Jobb dolga is volt, mint öreg utcaseprőket figyelni. Istent várta, Jézust, a királyt. Türelmetlenül elfordult az ablaktól és jó ideig várt, hogy az utcaseprő elmenjen. De mikor visszafordult, az öregember még mindig ott állt az utca másik oldalán, Panov apóboltjával szemben. Letette a talicskáját, kezét dörzsölgette és dobogott a lábával, hogy egy kicsit felmelegedjen. Panov apó nagyon megsajnálta, mert látszott, hogy nagyon fázik.
Még elképzelni is rossz, hogy valakinek karácsonykor is dolgoznia kell! Panov apó megkocogtatta az ablakot, de az öregember nem hallotta, így kinyitotta műhelyének ajtaját. Az ajtóból kiszólt: "Jöjjön be!- Az utcaseprő kicsit ijedten fordult hátra - az emberek gyakran durván bántak vele a munkája miatt, - de Panov apó mosolygott. "Mit szólna egy csésze kávéhoz?- - szólt neki. "Látom, hogy teljesen át van fagyva.- Az utcaseprő egyből otthagyta a talicskáját. "Hát, bizony jól esne!- - mondta és bement a kis műhelybe. "Igazán nagyon kedves magától, igazán nagyon kedves.- Panov apó kitöltött egy csésze kávét a tűzhelyen lévő kannából. "Ez a legkevesebb, amit tehetek- - felelte. "Hiszen karácsony van.- Az öregember felsóhajtott. "Nekem ennyi a karácsony.- Miközben a kályha mellett melegedett, nedves ruhájának párolgása kesernyés szaggal töltötte el a szobát.
Panov apó visszatért előbbi helyére az ablak mellé és figyelte az utcát.
"Látogatót vár?- - kérdezte az utcaseprő. "Remélem, nem vagyok útban?- Panov apó megrázta a fejét. "Én, ...hm, hallott már Jézusról?- - kérdezte. "Isten Fiáról?- - kérdezett vissza az öregember.
"Ma meg fog látogatni.- - válaszolta Panov apó. Az öreg utcaseprő megdöbbenve nézett rá.
Így Panov apó elmondta az egész történetet. "Ezért figyelem, hogy mikor jön.- - fejezte be. Az utcaseprő letette a csészéjét, szomorkásan megcsóválta a fejét és elindult az ajtó felé. "Sok szerencsét!- - mondta -"És, hm, köszönöm a kávét!- Most először elmosolyodott. Azután sietve kilépett az utcára és fogta a talicskáját. Panov apó az ajtóból nézett az utcaseprő távolodó alakja után. Szétnézett. A téli nap sugarainak melege megolvasztotta. A jégvirágokat az ablakon és a csúszós jeget a macskaköveken. Az emberek mozgolódni kezdtek, néhány részeg még most tántorgott haza az előző esti mulatság után. Ünneplőbe öltözött családok siettek, hogy meglátogassák rokonaikat. Mindnyájan mosolyogva köszöntötték a műhelye ajtajában álló Panov apót. "Boldog karácsonyt, Panov apó!- - mondták. Az öreg suszter is köszönt, visszamosolygott, de nem állította meg őket, hiszen mindnyájukat jól ismerte. Ő valaki mást várt. Éppen be akarta zárni az ajtót, mikor észrevett valamit. A fal mellett, az árnyékban egy nő közeledett karján kisbabával. Nagyon sovány volt, láthatóan fáradt és ruhája is kopott.
Panov apó nézte-nézte, azután odaszólt neki: "Jöjjön be és melegedjen meg egy kicsit!- A nő meglepődve tekintett fel és el akart szaladni, de azután meglátta, hogyan ragyog az öreg suszter szeme kis kerek szemüvege mögött.
"Nagyon kedves magától.- - mondta az asszony, miközben Panov apó félreállt, hogy bemehessen a kis műhelybe. Az öreg csak megrántotta a vállát. "Ugyan, szón sem érdemes!’ - felelte. "Csak láttam, hogy nagyon át lehet fázva. Messzire megy?-
"A szomszéd faluba.- - válaszolta az asszony. "Még vagy hat kilométer. Tudja, lent laktam a malomnál, de nincs pénzem a lakbérre, ezért el kellett jönnöm. Most az unokatestvéremhez megyek, hátha befogad, mert nincs férjem.- Az asszony bement és megállt a kályha mellett. Panov apó karjába vette a kisgyermeket. "Megkínálhatom egy kis levessel és kenyérrel?- - kérdezte. De az asszony büszkén elutasította. "Akkor legalább fogadjon el egy kis tejet a gyermek számára!- - mondta. "Meglangyosítom a tűzhelyen. Ne aggódjon,- - ragyogtak az öregember szemei - "nekem is voltak gyermekeim.- A kicsi csuklott egyet és vidáman rugdalózott a lábával. "Bizony, bizony.- - mondta Panov apó a fejét csóválva. -"Szegény kicsikének nincs is cipője.- "Nincs miből vegyek.- - mondta keserűen az asszony.
Miközben Panov apó a gyermeket etette, támadt egy gondolata. El akarta hessegetni, - de csak visszajött. A doboz a polcon. Az a pár cipő, amelyet oly sok évvel ezelőtt készített, talán jó lenne ennek a kis csöppségnek. Így Panov apó elővette a kis cipőket és felhúzta a gyermek lábára. Pont rá illett. Tökéletes, - mintha csak ráöntötték volna!
"Fogadja el ezt a pár cipőt!- - mondta kedvesen. Az asszony nagyon örült. -"Hogyan hálálhatnám meg?- - kiáltott fel.
De Panov apó már nem is hallotta. Aggódva tekintett ki az ablakon. Csak nem ment el Jézus míg ő a gyermeket etette? -"Valami baj van?- - kérdezte együtt érzően az asszony.
"Hallott már Jézusról, aki karácsonykor született?- - válaszolt a suszter egy kérdéssel. Az asszony bólintott. "Ma el fog jönni.- - mondta Panov apó - "Megígérte.- És elmesélte az álmát, ha egyáltalán álom volt. Az asszony figyelmesen hallgatta, míg Be nem fejezte a történetet. Úgy nézett, mint aki nem egészen hiszi, amit hallott; de azért kedvesen megveregette az öregember vállát és így szólt: "Remélem, valóra válik az álma. Igazán megérdemli, hiszen olyan kedves volt hozzám és a gyermekhez!- És az asszony folytatta útját. Panov apó bezárta mögötte az ajtót. Melegített magának egy nagy adag káposztalevest a tűzhelyen, és újra elfoglalta helyét az ablaknál. Teltek az órák és az utcán jöttek-mentek az emberek. Panov apó jól megnézett mindenkit, de Jézus nem jött el. Ekkor nagy ijedtség fogta el. Talán Jézus eljött, de ő nem ismerte fel? Vagy addig haladt el az utcán, míg ő a tüzet piszkálta vagy a levesét melegítette és egy pillanatra elfordult? Az öreg suszter nem tudott tovább nyugodtan ülni. Odament az ajtóhoz, hogy még egyszer szétnézzen. Mindenféle emberek jöttek: gyermekek, idősek, koldusok, nagyanyók, vidám és mogorva emberek; némelyekre rámosolygott, másoknak bólintott, a koldusoknak, pedig egy pár fillért, vagy egy darab kenyeret adott. De Jézus nem jött.
Leszállt az este, mindent elborított a decemberi köd. Az öreg suszter szomorúan meggyújtotta az olajlámpást és fáradtan ült le fonott kosárszékébe. Elővette a könyvet, de olyan nehéz volt a szíve és a szeme is annyira fáradt, hogy nem tudta kibetűzni a szavakat. "Csak álom volt az egész.- - mondta magában szomorúan. "Olyan nagyon hinni akartam benne; annyira vártam, hogy eljöjjön.-
Két hatalmas könnycsepp gyűlt össze a szeme sarkában és legördült az arcán. Hirtelen úgy tűnt, mintha valaki lett volna a szobában. Panov apó könnyein keresztül egy sor embert látott áthaladni a kis szobán. Ott volt az utcaseprő, az asszony kisgyermekével - mindenki, akit látott, vagy akivel beszélgetett aznap. Ahogy elhaladtak mellette, suttogva azt kérdezték. "Nem láttál engem Panov apó? Nem láttál?- "Ki vagy?- - kiáltott fel az öreg suszter és nehézkesen felállt, a székből. "Ki vagy? Kérlek, mondd meg!- Azután ugyanazt a hangot hallotta, mint előző este, bár hogy honnan jött nem tudta volna megmondani. "Éheztem, és ennem adtál, szomjaztam, és innom adtál, jövevény voltam és befogadtál. Miközben ezeken az embereken segítettél, - velem tetted azt.- Majd megint teljes csend lett. A könnyek felszáradtak az öregember szeméből. "Bizony, bizony!" - mondta lassan Panov apó, ősz bajuszát pödörgetve. "Hát, mégiscsak eljött!’ Elgondolkodva bólogatott. Majd elmosolyodott és szeme újra ragyogott, kis kerek szemüvege mögött.
Árvai Emil - #24459 - 2009. november 30., hétfő - 20:42 - Válasz erre...
Leleszi Balázs Károly: LÁBAINÁL, A HEGYEN
(olv.: Máté ev. 5-7. rész)

Kitárulkozott a Logosz. Ugyanekkor
megnyitották házaik belsejét az egek is:
a Mindenség közel jött, le egészen a bünös
emberig. Ültünk a napáradásban, mezök juhai.
Ültünk lábainál, s testvérek lettünk
mindnyájan, egyek a kegyelemben, a mi Atyánkban;
elmerülve az életet hozó szempárban.
Ültünk lábainál, fenn a hegyen, hazatalálva,
közel a megnyilt egekhez. Testvérei lettünk
egy szent családnak; mélységeiket ismertetik
az Igék: terhek hullnak, sebek gyógyulnak,
karok ölelésre vágynak; s valami forr,
változik, bent, mélyen a sziv rejtekében.
Kitárulkozott a Logosz. Ugyanekkor
megnyitották házaik belsejét az egek is:
a Mindenség közel jött, le egészen a bünös
emberig. Ültünk a napáradásban, mezök juhai.
Életet táró tanitás: szolgálni névtelen,
lenni só, fénylö szövétnek; haladni növekvö
alázatban, figyelve vezérlö pásztorbotjára.
Testvérei lettünk egy szent családnak.

(internetröl, GothArt)
Árvai Emil - #24005 - 2009. július 5., vasárnap - 17:33 - Válasz erre...
(Lukács evangéliuma 7:36-50)
--------------------------------------
Pákolitz István:
MAGDOLNA

Lőn pedig, hogy kifárasztá a beszéd,
és Simon farizéus kérte,
jönne házába, szívesen látja
hétköznapi, egyszerű ebédre.

S midőn asztalhoz telepedék,
hogy némi ételt elfogyasztana,
váratlanul jöve egy asszony,
aki a városban nagy bűnös vala.

Leborulva az ács fia előtt,
sírástól reszket gyönge válla;
a Mester lábát csókkal illeti,
s öntözi szemének harmatával.

Haja bronz-ékességét lebontván
törölgeti, semmit se restell,
s vevén a kis alabástrom szilkét,
megkeni jóillatú kenettel.

Látván ezt Simon farizéus,
fölötte bosszankodik magában:
ha próféta volna, tudná bizonnyal,
miféle asszony ez, s milyen parázna!

Ránéze pedig Jézus és szóla:
- Simon, mondanék neked valamit.
Amaz felelé és mondá neki:
- Szólj, Mester, hallgatom a te szavaid.

- Egy hitelezőnek két adósa vala,
ötszáz dénárral tartozott az egyik,
a másik ötvennel; de mindkettőét
elengedé, mert nem tudtak fizetni.

Mit gondolsz, Simon, kettejük közül
melyik lesz hozzá nagyobb szeretettel?
Felelvén Simon, mondá: - Gondolom, az,
akinek többet engedett el.

- Helyesen ítélsz. Nézd ezt az asszonyt:
bejövék, s nem mostad meg a lábam;
ő pedig könnyeivel füröszti
s megtörölgeti selyemhajával;

nem szűnik csókkal illetni lábam,
te az üdvözlő csókot is feledted;
nem kenéd be fejem olajjal,
ő lábamat keni drága kenettel;

mondom neked, az ő sok nagy bűne
megbocsáttatik, mert nagyon szeretett;
kinek pedig kevés bocsáttatik meg,
annak a szeretete is kevesebb.

S intvén, szóla az asszonynak:
- Íme, megbocsátom minden vétked;
menj békével és többé ne vétkezzél,
a te hited megszabadított téged.
_______________________________________
(forrás: Új Aranyhárfa, Bp. 2001.)
Árvai Emil - #23985 - 2009. július 1., szerda - 06:40 - Válasz erre...
Reményik Sándor: A BETHESDA PARTJÁN

"Vala pedig ott egy ember,
ki harmincnyolc esztendőtől fogva való
betegségben fekszik vala."
(János ev. 5,5)

Harmincnyolc esztendeig volt beteg...
Harmincnyolc év... ó idő-rengeteg,
Ó csigalassan kúszó nappalok,
Ó végevárhatatlan éjjelek!
Ó zaj, mely őrjít, ó csend, mely gyötör,
Ó tehetetlen kín, maró csömör,
Ó nagy alkalmak örökre múlása,
Kis, édes percek tovasuhanása
Hasztalanul, megfoghatatlanul, -
Hiába termett datolyát a pálma
S hajtott ki az olajfa vigaszul.
Harmincnyolc esztendeig volt beteg,
Mindenki terhe, magának teher, -
Harmincnyolc ólomlábú év alatt
A fátum mindent elcserél-kever
A lélekben, a mély műhely-homályban.
Ez a szív kővé keményedhetett,
Túlcsordulhatott alázatosságban,
Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,
Ha bűnös volt, kitisztult hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá mállott,
Feküdt a tóparton, s a tóba nézett...
A Tó, ez volt az egyetlen igézet.
A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
Leszállani szent, megszállott vizébe,
Mikor rájön a nagy 'háborodás',
Mikor rászáll az Isten anygala,
Súlyos szárnyával sujtja a habot,
S gyöngy-buborékként a titkos mélyből
Fakadnak a megmentő balzsamok.
A Tó... közel volt, s mégis messze volt,
Elérhetetlen, mint a csillagok.
A többiek mégis csak lejutottak,
Lejutottak a bénák, a vakok,
Valaki vitte, támogatta őket,
Hadd lépjenek a vízbe legelsőnek,
S ki soká tűrt, sokáig vérezett,
Egyszer mégis elsőnek érkezett.
Csak ő, csak ő nem érkezett oda...
Nem volt, ki támogassa, levigye,
Talán oly súlyos volt, oly tehetetlen,
Oly bűnös élő-halott teteme,
Hogy ember-erő el nem bírta többé.
Elmúlt megint a szent háborodás,
A nagy alkalom, a boldog varázs,
Elszállt megint az Isten angyala.
A halott öröm utolsó leánya:
A halványzöld fürtű tündér-remény,
Az is a világ végére szökött.
Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul
A csillagok a Bethesda fölött.

De másnap reggel Jézus arra jött.
Árvai Emil - #23968 - 2009. június 22., hétfő - 20:32 - Válasz erre...
Túrmezei Erzsébet:
"IMÁDKOZZUNK, TESTVÉREK!"

Afrikából Európa felé
útban a gép.
Luanda fölött viharba kerül.
Villámok cikáznak szüntelenül,
és egyre mennydörög.
Új és új leszállási kísérlet.
Egyik sem sikerül.
S a gép többször nagyot zuhan.
"Nyugalom! Nincsen ok az aggodalomra!"
- hullnak a rémült szívekre
bizonytalan, erőtlen biztatások.
Bekapcsolják a harsány beat-zenét,
felszolgálják a legerősebb
italokat. És a légikisasszony
szétosztja a tenger felett
a mentőöveket.
Percről-percre nő a félelem.

Lelkészházaspár ül a gépen,
s az asszony odasúgja hirtelen:
"Most már nincsen több mondanivalójuk.
Nekünk sincs?"
A férfi feláll csendesen:
"Imádkozzunk, testvérek!"

"Köszönöm!" - nyújtja kezét a pilóta,
amikor Las Palmasban földet érnek.

+ + +

Sokszor úgy éreztem,
rajta vagyunk mi mind,
minden világrész minden embere,
ezen a veszedelembe,
viharba került gépen.
Egész világunk rajta van.
Kiszállni nem lehet,
s talán leszállni sem.

"Nyugalom! Nyugalom!"
Kábító italok és zsongító zene...
De a szíveken félelem-bilincs.
És valamit mondani kellene...
Bent egy titkos hang kérdez csendesen:
"Most már nincsen több mondanivalójuk.
Nekünk sincs?
Nekünk sincs?
Nekünk sincs?!"

Most, amikor
a pillanatok öröklétet érnek,
van-e aki feláll,
és elkiáltja
a viharokkal küzdő világ-gépen:
"Imádkozzunk, Testvérek!"?

(1971.)
Árvai Emil - #23853 - 2009. május 30., szombat - 12:07 - Válasz erre...
AGYAG AZ ALKOTÓ KEZÉBEN (részlet)

"...Óriási öröm volt számomra, amikor fölfedeztem, hogy a fazekasságban nincs selejt. Semmit sem kell kidobni. Szeretettel és szakértelemmel az utolsó kis agyagdarabkát is meg lehet menteni, újra lehet gyúrni és ismét meg lehet formálni. A másik nagy meglepetés az volt, amikor fölfedeztem, hogy az értéktelen sárból egy kevés idő ráfordításával, valamint hozzáértéssel, teljesen új anyag keletkezik. Megmarad az alap, de a kemence tüzéből kikerülő cserépnek már teljesen más a szerkezete, mint az agyagnak.
A korábbi életem is leginkább egy marék sárhoz volt hasonló, teljesen alaktalan és képlékeny volt. Nagyon mélyre kerültem, sok kívánnivalót hagyott maga után az életvitelem. A környezetem gyakorlatilag lemondott rólam.
Ekkor Isten kezébe vette az életemet, mint fazekas az agyagot, és elkezdte formálni. Így a vad életemből egy békés, nyugodt élet lett, amit Istennek köszönhetek.
A mesterségemen keresztül nap mint nap szembesülök azzal, hogy nincs reménytelen, kilátástalan helyzet, mindig van egy következő lépés, egy választható kiút."

Gál Álmos keramikus (Jelige 2009/II)
Árvai Emil - #23837 - 2009. május 28., csütörtök - 05:38 - Válasz erre...
Bácsi Sándor: CSÖNDES CSODA

'Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból' (Márk. 8:22-30)

Ahogy akkor a betszaidi vakkal
személyesen, másra nem tartozó
kettesben tett oldó csodát az Úr,

megfogta szívem: nem nyájas szavakkal,
de ránehezült kézzel, gyógyító
erővel szegődött Ő társamul.

... Mert vak voltam. A mások vergődését
nem engedte meglátni jó-sorom,
hogy hiányzik a kenyér, vagy a szó.

Míg hangoztattam igazságom tényét,
mit tudtam én, hivalgó tisztaságom
milyen keserű módon lázító.

Azt sem láttam, hogy leereszkedésem
nem gyógyít, de felszaggat sebeket.
Így tapogattam, pózba merevülten.

Ahogy a vak, botommal keresgéltem,
merre az út, amerre tért nyerek.
Emberektől emberhez menekültem.

Vakon hittem, hogy a jog és igazság
győzelmét kell szolgálnom minden áron,
mert ez menti meg majd ezt a világot.

Munkálnom kell az Eszme diadalát,
elsöpörni, útjába bármi álljon.
Itt mindenki vagy átkozott, vagy áldott...

Kezem megfogta és úgy vitt magával.
Kivetett család fészek-melegéből,
kivezetett a társaim sorából.

Kezétől szemem megtelt fénysugárral,
de káprázott a beözönlő fénytől.
És fájt a fákként nyüzsgő ember-tábor.

Újra éreztem kezének nyomát.
Érintett, s most már tisztán láttam én
amint ezután mindig nézhetem

e szép világot. Legelőször arcát
adta elém. Ez sugárzott felém,
hogy eltűnődjem: Ki is Ő nekem.

Tudom, hogy van nálamnál jobb tanítvány,
kit szóra unszol a felismerés,
s fel is kiált: Te vagy a Messiás!

Bennem is zeng, de a faluszél útján
nekem mást mondtál, és ez sem kevés.
- Csöndes csoda, csöndes hálaadás.
Árvai Emil - #23838 - 2009. május 28., csütörtök - 05:38 - Válasz erre...
Bácsi Sándor: CSÖNDES CSODA

'Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból' (Márk. 8:22-30)

Ahogy akkor a betszaidi vakkal
személyesen, másra nem tartozó
kettesben tett oldó csodát az Úr,

megfogta szívem: nem nyájas szavakkal,
de ránehezült kézzel, gyógyító
erővel szegődött Ő társamul.

... Mert vak voltam. A mások vergődését
nem engedte meglátni jó-sorom,
hogy hiányzik a kenyér, vagy a szó.

Míg hangoztattam igazságom tényét,
mit tudtam én, hivalgó tisztaságom
milyen keserű módon lázító.

Azt sem láttam, hogy leereszkedésem
nem gyógyít, de felszaggat sebeket.
Így tapogattam, pózba merevülten.

Ahogy a vak, botommal keresgéltem,
merre az út, amerre tért nyerek.
Emberektől emberhez menekültem.

Vakon hittem, hogy a jog és igazság
győzelmét kell szolgálnom minden áron,
mert ez menti meg majd ezt a világot.

Munkálnom kell az Eszme diadalát,
elsöpörni, útjába bármi álljon.
Itt mindenki vagy átkozott, vagy áldott...

Kezem megfogta és úgy vitt magával.
Kivetett család fészek-melegéből,
kivezetett a társaim sorából.

Kezétől szemem megtelt fénysugárral,
de káprázott a beözönlő fénytől.
És fájt a fákként nyüzsgő ember-tábor.

Újra éreztem kezének nyomát.
Érintett, s most már tisztán láttam én
amint ezután mindig nézhetem

e szép világot. Legelőször arcát
adta elém. Ez sugárzott felém,
hogy eltűnődjem: Ki is Ő nekem.

Tudom, hogy van nálamnál jobb tanítvány,
kit szóra unszol a felismerés,
s fel is kiált: Te vagy a Messiás!

Bennem is zeng, de a faluszél útján
nekem mást mondtál, és ez sem kevés.
- Csöndes csoda, csöndes hálaadás.
NadjaPhael - #23810 - 2009. május 23., szombat - 19:17 - Válasz erre...
A temetőben

Halk léptek zaja töri meg a csendet,
felborítja a földöntúli, szabályos rendet.
A sírok között halad végig,
s már bejárta útját félig,
mikor megtalálta a jelöletlen halmot,
mely elfedi a kiélezett karmot.

Ásóját kezébe kapva túrta a földet,
megfosztott gyökerétől minden zöldet.
Mély árok keletkezett munkája során,
mulatságot hozva a holt lelkek torán.

Az apró koporsót barna föld fedte,
az Ásónak megkönnyebbülését lelte.
Lassan kiemelte a gödörből a könnyű terhet,
óvatossággal töltve minden egyes percet.

A koporsó a kiásott sír mellett hevert,
az Ásó hangulata ettől lett oly levert.
Óvatos mozdulattal leemelte a koporsó fedelét,
megpillantva nemrég elhunyt fia tetemét.

A gyermek teste szinte épen maradt,
bár halálához véres bűn tapadt.
Apja közelebb hajolt az édes archoz,
kinek nem volt köze a harchoz.

Az ártatlanul lehunyt szemek,
sírással töltött telek
ismét megjelentek a férfi emlékeiben,
az idegek hasznavehetetlen termékeiben.

Szorosan átölelte halott gyermekét,
s a világ legboldogtalanabb emberét
elöntötték a záporként egymásra omló könnyek,
feléledtek a megidézett temetőbeli szörnyek.
Árvai Emil - #23809 - 2009. május 23., szombat - 12:44 - Válasz erre...
Bácsi Sándor: ZÁKEUS MONOLÓGJA

Fel kellett hát másznom a fára...
Bár olyan kínos köznevetség
tárgyává lenni akkor, ha az alattam nyüzsgők
kicsit féltek tőlem és nagyon megvetettek.
Rang és méltóság nélkül kiszolgáltatott lettem.

De ott lent körülvettek a tarka köntösök,
fehérlő köntösök, meg piszkos köntösök,
bennük a széles vállak, magasló termetek,
dagadó mellek, egzaltált széleskarú gesztusok,
nagy emberek, akik között az érkező,
szelíden érkező Krisztus úgy elveszett.

Mert eltakarták a büszke, lelkesült
széles vállak, dagadó mellek,
és egzaltáltan mozduló karok...
...És eltakarta törpeségem.
A mindig földre néző tekintetem,
a vámszedő asztalra görnyedő hátam,
a haszonért remegő kezem,
a mindennapokért rettegő szívem,
másokat rövidítő hitványságom.
Fel kellett hát másznom a fára,
- hogy az út-porból felemeljem,
napfényre tartsam arcomat,
- a káoszt, ami dúlta lelkem,
kivetettségem elfelejtsem,

- valahol mélyen nagyon égett
hogy megmentőre van szükségem,
ki kötéseimből feloldoz.

És jött. Fölnézett. Meghőköltem,
hogy majd a lombok eltakarnak.
De akkor Ő ott megszólított:
Zákeus! Nálad vacsorázom.

Nem is tudom, hogyan kerültem
a lomb közül le, oldalára,
hogy átadjam a szívem, házam,
megtisztítsam az orozottól
vagyonomat, és felajánljam...
...Elinduljak új utamon.
_______________________________________________
(Dr. Bácsi Sándor elhunyt 2009. májusában...)
porszem - #23375 - 2008. december 28., vasárnap - 20:33 - Válasz erre...
Tetszett....
Árvai Emil - #23364 - 2008. december 24., szerda - 14:51 - Válasz erre...
KARÁCSONYI GYERMEKVERS

Egyszer egy kiráyfi öltözött szegénynek,
vizsgálni szándékát emberi sziveknek:
aki befogadta, azt ö is meghivta,
elvinni magával - királyként jött vissza.

Egyszer Isten Fia embernek öltözött,
csodás mennyországból e földre költözött;
királyi ruháját miattunk levette,
isteni életét érettünk letette...
Árvai Emil - #23365 - 2008. december 24., szerda - 14:51 - Válasz erre...
KARÁCSONYI GYERMEKVERS

Egyszer egy kiráyfi öltözött szegénynek,
vizsgálni szándékát emberi sziveknek:
aki befogadta, azt ö is meghivta,
elvinni magával - királyként jött vissza.

Egyszer Isten Fia embernek öltözött,
csodás mennyországból e földre költözött;
királyi ruháját miattunk levette,
isteni életét érettünk letette...
2017. szeptember 20., szerda
Friss fórumtémák »
  leszek a muzsad, almajanos (93 · felix44)
  Írj te is verset! (728 · Árvai Emil)
  Ünnep (93 · Árvai Emil)
  Istenes versek, történetek (59 · Árvai Emil)
  Néhány vers és gondolat (1 · Redfield)
  Kezdő írók könyvkiadása (7 · pisch ferenc)
  SOS FELHÍVÁS!!!! (7 · pisch ferenc)
  Szép gondolatok (71 · Árvai Emil)
  Kérés (19 · almajanos)
  Kedvenc versek (180 · Árvai Emil)
  üzenet (2 · pisch ferenc)
  ŐSI HINDU TÖRTÉNETEK (16 · almajanos)
  A remenytelen szerelem meg mindig tart (661 · Blue)
  Feltűntek valakinek a falak? (3 · rosszcsont)
  Számítógépes kérdések, problémák... (295 · DevilGuy94)
  vmi` (1 · Imrecske)
  Apám halála II. (2 · Felleg)
  Nostradamus-jóslatok (22 · cido)
  kezdő íróknak van e esélye verset, vagy reény (1 · pisch ferenc)
  Reménytelen szerelmek vajon miért van ez (2 · remuszba)
új téma létrehozása...
 
Fórum RSS feedFórum RSS
Copyright © 2001-2004 merengő szerkesztőség · Minden jog fenntartva. · RSS feed
hosted by meselia.hu