Vajon miért járnak az emberek moziba? Mi csalogatja őket egy sötét terembe, ahol két órán át egy vászonra vetített árnyjátékot figyelnek? Szórakozni akarnak? Egyfajta kábulatra vágynak? Bizony, mennyi szórakoztató tröszt és konszern működtet mozit, televíziót és sok egyéb látványosságot világszerte. De nem ebből kell kiindulni, hanem a film elvi lényegéből, mely a világ birtokbavételének és megértésének igényével áll kapcsolatban. Úgy gondolom, általában azért jár az ember moziba, hogy ráleljen az eltűnt, az elvesztegetett vagy a még birtokba nem vett időre, hogy élettapasztalatot szerezzen, mivel a film minden más művészetnél inkább bővíti, gazdagítja, illetve náluk tényszerűbb módon koncentrálja az emberi tapasztalatot. Sőt, nemcsak gazdagítja, hanem, fogalmazzunk így, jelentős mértékben ki is egészíti. Ez jelenti a film valódi erejét, és nem a "filmcsillagok", a kalandok és a szórakoztatás. Az igazi film nézője nem is annyira néző, mint inkább tanú.
És vajon mi a filmrendező munkájának lényege? Feltételesen az idő megformálásaként határozható meg. A szobrászhoz hasonlóan, ki a jövőbéli tárgy formáját már belülről érezve fog hozzá a márványtömb megformálásához, hogy azután eltávolítson mindent, ami fölösleges, a filmművész is az élettények hatalmas és tagolatlan összességének birtokában faragja le "az idő tömbjéből" és dobja el mindazt, mi fölösleges, csak a készülő műhöz szükséges, a filmes ábrázolás révén értelmet kapó elemeket hagyja. Az alkotói szelekció ezen aktusa valamennyi művészeti ág sajátja.
Tartalom RSS
