Gondolatok  Fórum   Versek   Galéria    Biblia   Idézetek Rosszcsont Indiánnapló
Keresés »
 
Bejelentkezés
Név:
Jelszó:
    
» Elfelejtetted a jelszavad?
» Regisztráció
 
Tartalom
» Gondolatok
  Fórum
  Versek
  Galéria
  Biblia
  Idézetek
  Rosszcsont naplója
  Indiánnapló
  Keresés
  Linkgyűjtemény
  Közvélemény
  Alkotók
  Regisztráció
  Jelszóküldés
  Impresszum
  Bannercsere
 
  RSS feed Tartalom RSS
  Fórum RSS feedFórum RSS
Idézetek »
A lélek nyugalma a szeretetben és a könyörületben gyökerezik. Mindehhez nagyfokú fogékonyságra és érzékenységre van szükség.
(XIV. dalai láma)
Enveco Free Stat

A hűségről

atrelio · 2005. április 26., kedd - 21:54 · fórum » 27

Különös dolog a hűség. Társas magány? Börtön? Gyermekkorodban beléd programozott szociális kód? Hűségeddel vajon tényleg a másikhoz ragaszkodsz vagy legalább annyira félted magadat is a társtalanságtól...? S ha igen, akkor valójában nem önzés-e, gyávaság-e, fölcímkézve valami nemesebbel? Igen? Akkor mennyire félelem? Mennyire magány?

Én úgy hiszem, mert talán hinni szeretném, hogy létezik valódi hűség, ám csupán a mély szeretetből fakadó ragaszkodás és állhatatosság egyedüli formájaként. Ez nem kutyahűség. Nem is valamiféle tudattalan, formátlan és irány nélküli vágyódás valaki után, akit valójában nem ismersz, éppen csak a hűség-igényedet szeretnéd kielégíteni mellette (mert akihez tartozni akarsz, ahhoz hűséges vagy). Nehéz kimunkálni és ápolni, nehéz, mert nem elég hűséged tárgyát ismerni, de először saját magadat kell elfogadnod és szeretned. Hiszen hogyan tudnál megbízni valakiben, ha önmagadban sincs bizodalmad? Nincs hűség bizalom nélkül, s nincs bizalom önismeret nélkül – idő kell hát hozzá és erő, hogy e képességet kiműveld. Mert képesség. Aki szerint nem az, az csupán saját gyengeségét próbálja mentegetni, gyávaságát elkendőzendő.

Tanulj meg hűségesnek lenni, hogy ne veszítsd el a hited önmagadban, és tudd szeretni – igazán szeretni – a másikat.



A hűségről



Kutyák koldusa, nem kell senkinek. Házőrző – ház és otthon nélkül. Legjobb barát – barát nélkül. Rendeltetés – cél nélkül. Oktalan eb: hűséggel vigyázza társát, a magányt.

Az utcán üldögél. Fölemelkedik néha tétován, mintha indulni akarna valamerre, de ez a méla mozdulat makacsul mindig megtörik, s végül nem moccan egy gondolatnyit sem. Csapzott torzóján csak a feje forog lemondón. Nagy kutyaszemeivel minden arra haladót az otthonáról faggat. Kér, semmit se várván.

Ha valaha néztél magánytól kínlódó szemekbe, akkor sohasem felejted el azt a tompa fényt, mely ott sápad a mélyükön. Megborzongsz azoktól a szemektől. Tagadod őket. Irtózva fordulsz a nap felé. Szánalmat érzel a szívedben. Továbbmész... vagy ököllel sújtasz a tükörre --

Elemi erővel ragad meg az a szelíd, kérlelő tekintet, amint el akarok haladni mellette. Valami eltörik. A kép kimerevedik. A színek elégnek. A levegő kiszalad a tüdőből. "Engedj" – kiáltanám, de a hang megfullad torkomban. Nem csak a hangom hagy el; lassan az akaratom is elillan. A Semmi lép mellénk és lehel csöndet ránk. Magam maradok. És az eb. Különös. Már ketten őrizzük a magányt. Hűséggel.

A kezemet bámulja, mint sivatag a tengert, álmodón. Félelmetesen emberi. Félszegen, lágyan, okos homlokára húzom hideg tenyerem. Bátorítom. Nem tudom, magamat-e vagy őt. Mindegy. Szemét majdnem behunyja, és finoman megremeg – vagy csak képzelődöm...? Teste megfeszül, fülei megbiccennek, ahogy a béke elömlik ábrázatán, mint vihar után a fény. Az ölelés csöndje tisztítja meg így a szemeket, mondják. Remény moccan bennük, ám suta ujjaimban erő nem ébred, csupán részvét sápad rajtuk, s egy pillanat múlva már a magány kérge mered rám ismét. Nyakának íve elernyed újra. Fejét elejti. A szemek kihullnak. Gyász illata árad mögülük. Menj innen. Hamis reményt ne adj senkinek, s ne ígérj erőt, ha gyönge vagy. Kezed csak akkor add, ha másnak koldusa magad sem vagy. Hűséget csak úgy ígérj, ha kész vagy önmagadról lemondani a másikért. Egészen. Fél szív nem kell senkinek.

Sietve ugrom föl. Tudatom hirtelen visszahull a színek és hangok hálójába. Szégyenkezve szórom szét vak tekintetem. Jól van; nem látott senki. Gyáván riadok tovább, űzöm utamon önmagam.

Mindhiába... a szégyen kutyagol nyomomban aszott múmiaként, fojtogató páncél-üresség lopja szememből a színt... föltekintek... csak a hideg-hűs ég, csak az marad nekem.



FÓRUM: A hűségről

a témát indította: tsabee, 2005.05.09. 08:35 - 27 üzenet

főtéma: Gondolatok

Árvai Emil - #24327 - 2009. szeptember 20., vasárnap - 20:00 - Válasz erre...
/újsághir:/
--------------------------------------------------------- ---
NYOLCVANEGY ÉV BOLDOGSÁG

2009-ben ünnepelte nyolcvanegyedik házassági évfordulóját Nagy-Britannia legrégebb óta együtt élö házaspárja. A 101 esztendös Frank és a nála pár hónappal fiatalabb Anita Milforth 1928. május 26-án kelt egybe. A pár már évek óta egy plymouth-i idösek otthonában él. Frank hatvanéves korában ment nyugdijba, addig a dél-angliai város kikötöjében dolgozott. Két gyermekük, öt unokájuk és hét dédunokájuk rendszeresen látogatja öket. Idösebbik fiuk, a most 74 éves Frank szerint szülei azért élnek együtt a mai napig boldogan, mert mindig tudtak örülni a kis dolgoknak is, de föleg egymásnak.

A házaspár mindkét tagja korához képest jó fizikai és szellemi állapotnak örvend. Az ilyen rekordhosszúságú házasságnak pedig nincs semmiféle különleges "trükkje" - mondják egybehangzóan. Elismerik, hogy néha még ma is összevitatkoznak ezen-azon, de hangsúlyozzák: minden este, lefekvés elött csókkal és cirógatással búcsúznak egymástól, és ez a lényeg.

(Family magazin 2009/III)
leigh - #24089 - 2009. július 29., szerda - 13:11 - Válasz erre...
fura, én sosem értettem, h ha vkivel együtt vagy, mert szereted, akkor hogy csalhatod meg? ha már nem vagy belé szerelmes, akkor szakítasz vele és kész. de amíg vele vagy, nemcsak tiszteletből nem kavarsz másokkal, hanem azért, mert egyszerűen nincs rá szükséged, mert az adott férfi vagy nő, akivel vagy, megtestesíti azt az embert, akit sokáig kerestél.
csak szerintem ennyire evidens ez? lehet, h rózsaszín szemüvegen keresztül nézem a világot :D
Vnda435 - #23442 - 2009. január 26., hétfő - 00:18 - Válasz erre...
Talán egyszerűbb mint gondolnánk...Csupán tisztelet a másik iránt mely oly nagyfokú, hogy nem alázzuk meg ilyen barbársággal a másikat, hanem tiszteletből és szeretetből ellenállunk a kísértéseknek...

:)
atrelio - #23417 - 2009. január 10., szombat - 13:11 - Válasz erre...
Szia, Dixie!

Csak annyira bonyolult, amennyire azzá tesszük. "Nehéz páncél" a hűség, de könnyedén megvéd sok támadástól.

Épp csak a megfelelő szellőzést kell megoldanod, hogy ne pállj be alatta. :)
Dixie - #23292 - 2008. november 30., vasárnap - 18:58 - Válasz erre...
nemtom miwan ezzel h minden 2x küld el..pff
Dixie - #23293 - 2008. november 30., vasárnap - 18:58 - Válasz erre...
nemtom miwan ezzel h minden 2x küld el..pff
Dixie - #23290 - 2008. november 30., vasárnap - 18:43 - Válasz erre...
btw szerintem ez a hűség dolog elég para mert nem lehet eldönteni h létezik e. mármint értitek. ha wki nem ragaszkodik nem lehet hűséges és a hűség szeretet nélkül sem megy. mikor lácc olyat h utálsz wmit mégis hűséges wagy? joo max ha muszáj de az meg más. na szal ez....bonyolult.
Dixie - #23291 - 2008. november 30., vasárnap - 18:43 - Válasz erre...
btw szerintem ez a hűség dolog elég para mert nem lehet eldönteni h létezik e. mármint értitek. ha wki nem ragaszkodik nem lehet hűséges és a hűség szeretet nélkül sem megy. mikor lácc olyat h utálsz wmit mégis hűséges wagy? joo max ha muszáj de az meg más. na szal ez....bonyolult.
Dixie - #23288 - 2008. november 30., vasárnap - 18:42 - Válasz erre...
heloszijaszewaszwannálatokterasz??
böh..teccik az írás segitett a saját esszém megírásába is.
no towábbi szép estét meg sok ilyen írás.
Dixie - #23289 - 2008. november 30., vasárnap - 18:42 - Válasz erre...
heloszijaszewaszwannálatokterasz??
böh..teccik az írás segitett a saját esszém megírásába is.
no towábbi szép estét meg sok ilyen írás.
prophecy - #18310 - 2006. október 1., vasárnap - 10:59 - Válasz erre...
Ezt te írtad??? Jujj..nekem nagyon tetszik..és ötletet is adtál vmihez. Elküldhetem..?? :)) szép napot
Timea - #12941 - 2005. június 5., vasárnap - 18:48 - Válasz erre...
"Az ember önmagához a legkevésbé tud hű maradni."
Egy dal jutott eszembe róla: "Az légy, aki vagy, érezd jól magad, s ha elhajózol hosszú vizeken..." Fontos megmaradnunk igazi önmagunknak, és fejleszteni a bennünk lévő én- t.

"Máshoz -spec. akit szeretsz- is nehéz. gyakran nem a kisértés miatt hanem a másik viselkedése miatt."
Ezt jó volna, ha kifejtenéd...

"A lényeg, hogy te döntesz meddig az övé a hűséged. és nem kell hogy tudja."
Énszerintem létezik az érzelmi és a testi "hűtlenség" és ha már azt vesszük, melyik a húzósabb, szerintem az érzelmi.
De egyetlen emberben képtelenség meglelni mindkét vonulatot. Egyébként pedig valóban kár terhelni partnerünket az ilyesfajta témákkal, mert mit kezdene a dologgal...?
Veled él, és pont. Hű vagy-e? Testileg? Érzelmileg? Az ember NEM monogám lény. Ez van. Szerintem.
atrelio - #12940 - 2005. június 5., vasárnap - 17:06 - Válasz erre...
csend írta (#12900, 2005. június 4., szombat - 19:19):

> az ember önmagához a legkevésbé tud hű maradni.

Ezt hogy érted? Ha nem ragaszkodsz (persze a megújulás lehetőségét mindig fönntartva) a saját értékeidhez, elveidhez, eszméidhez, gondolataidhoz vagy éppen érzéseidhez, akkor előbb-utóbb széthullasz, nem? Ha eldobálod mindazt, amiben hiszel, ami összetart, egyszóval ha elveszíted az összhangot magaddal, az nem meghasonláshoz vezet? Vagy úgy érted, hogy éppen ez a legnehezebb, megőrizni a kohéziót önmagunkkal?
csend - #12900 - 2005. június 4., szombat - 19:19 - Válasz erre...
Timea írta (#12899, 2005. június 4., szombat - 19:12):
> Szerintem is. Bennem van, nem tartozik másra, hiszen hű csak önmagamhoz lehetek.

persze. én nem erre gondoltam.
az ember önmagához a legkevésbé tud hű maradni.
máshoz -spec. akit szeretsz- is nehéz. gyakran nem a kisértés miatt hanem a másik viselkedése miatt.
a lényeg, hogy te döntesz meddig az övé a hűséged. és nem kell hogy tudja.
Timea - #12899 - 2005. június 4., szombat - 19:12 - Válasz erre...
Szerintem is. Bennem van, nem tartozik másra, hiszen hű csak önmagamhoz lehetek.
csend - #12886 - 2005. június 4., szombat - 17:51 - Válasz erre...
szerintem ez benső dolog. független attól akit szeretsz.
Timea - #12751 - 2005. május 27., péntek - 09:39 - Válasz erre...
"Szeretném hinni, hogy létezik valódi hűség, mely szeretetből fakadó ragaszkodás és állhatatosság. De először saját magadat kell elfogadnod és szeretned, mert nincs hűség bizalom nélkül, s nincs bizalom önismeret nélkül. Nem az idő a lényeg, hanem, hogy megleld az a fajta harmóniát, és utána már másképpen számít az idő: nem ellenfél, aki végülis legyűr, hanem ajándék. Az egészséges személyiség nem önmaga ellensége, következésképpen nem fél magától. Néha már-már (tragikomikusan) mulatságos, ahogy egónk sokszor kopaszan, bomberdzsekiben nekifeszül a másikénak. A két fél nem tud, nem képes a meg nem értés félelme miatt mindent megmutatni és odaszánni a másiknak magából.
Bátorítom. Nem tudom, magamat-e vagy őt. Mindegy. Sietve ugrom föl. Szégyenkezve szórom szét vak hitemet...
Letenni a másik elé azt, ami ő, önnön lényegét és azt mondani: Tessék, ez vagyok én, ugye elfogadod?
Különös dolog a hűség."

"Mahler zenéjét soha nem szerettem igazán; soha nem érdekelt, amit Werfelt írt - soha nem értettem, amit Gropius csinált -, de Kokoschka, igen Kokoschka mindig mélyen hatott rám."
S egyszer csak értesítés érkezik Kokoschkától: itt van, látni szeretné. Alma habozik. Azután nemet mond. (Alma Mahler)

Sokat tanultam a beszélgetésünkből, és megerősített olyan dolgokban, amiket én is úgy gondolok. Köszönöm.
atrelio - #12748 - 2005. május 26., csütörtök - 21:52 - Válasz erre...
> "Ha igen (szerintem az eddigiekből következően _igen_ a válasz),
> akkor egy okkal több, hogy idealista legyek (de csak egy picikét...
> :)."
> Ezt egyáltalán nem értem. Mit szerettél volna mondani vele?
Bocs, ha túl kicsavartam a gondolatsort. Csak annyit akartam mondani, hogy tényleg olyan ritkán sikerül két hasonló embernek egymásratalálnia és megmaradni egymás mellett, de a hangsúly mégis a sikerül-ön van, azaz nem zéró az esélye. És ha nem zéró, nem pusztán hiú remény vagy ábránd, akkor már megéri érte munkálkodni (=nyitottnak lenni, meglátni, megragadni és megtartani). Arra céloztam a végén, hogy ehhez talán kell egy csöpp idealizmus is, jó értelemben.

Jung szerint "a szerelem is csak annak fedi fel legrejtettebb titkait és csodáját, aki képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hűségre. Mivel ez nehéz, a halandó emberek közül csak nagyon kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy képesek voltak erre a teljesítményre."

Vhová ide akartam kilyukadni az egész témával (csak nehezen leltem meg ezt a lyukat... :).
Timea - #12743 - 2005. május 26., csütörtök - 19:32 - Válasz erre...
"Mindenesetre én szeretnék abban hinni, hogy legalább egyszer mindenkinek megadatik az életében egy ilyen találkozás - aztán persze rajtunk múlik, meglátjuk-e és megragadjuk-e ezt a lehetőséget vagy tovább (f)élünk nélküle."
Én hasonlóképpen, különben minek élnénk...

"Úgy értem, csak két 'hasonló' embernek van valódi esélye arra, hogy valóban egyenlően kezeljék egymást egy kapcsolatban?"
Ezt először alighanem pontosan Te mondtad. Igen.

"Ha igen (szerintem az eddigiekből következően _igen_ a válasz), akkor egy okkal több, hogy idealista legyek (de csak egy picikét... :)."
Ezt egyáltalán nem értem. Mit szerettél volna mondani vele?

"Mivel az ember élete sem egy konstans állapot, hanem egy folyton változó, pörgő folyamat, folyamatosság, a tökéletességet sem állapotként képzelem el - függetlenül attól, hogy végső soron egyfajta időszakként, élethelyzetként élem meg, amelynek megőrzése, fönntartása rajtam, rajtunk múlik."
Erre a gondolatsorra vártam. Igen! Jó esetben folyamatosan változunk.

"Szerintem ez egyáltalán nem ostobaság."
Köszönöm, hogy megerősítetted bennem.

"A szeretet-orientált ember egyén olyasvalakit jelent, aki nem fél a jövőtől, aki nem fél a következményektől, aki itt és most él. (Osho)
atrelio - #12741 - 2005. május 26., csütörtök - 12:44 - Válasz erre...
Timea írta (#12740, 2005. május 26., csütörtök - 07:58):
>Nélküle egész vagyok, vele pedig teljes.
Nagyon szépen fogalmazol. Sajnos legtöbbünk úgy gondolja, csak vkivel együtt egész ember, magában csonka (jellemzően a lányokba nevelik bele ezt a butaságot sajnos, persze ez nem nemfüggő).

>Lehet, butaság, de reál aggyal nehéz befogadni egy humán >gondolkodót...A humán érzékenyebb, elvontabban közelít.
Szerintem ez egyáltalán nem ostobaság.

>Amikor a teljes életről beszélsz, az erősen idealizált, mert ritka, >ha két hasonló ember összetalálkozik. Szándékosan használtam >a hasonló szót, mert még ez sem gyakori.
Ezzel is egyetértek. Mindenesetre én szeretnék abban hinni, hogy legalább egyszer mindenkinek megadatik az életében egy ilyen találkozás - aztán persze rajtunk múlik, meglátjuk-e és megragadjuk-e ezt a lehetőséget vagy tovább (f)élünk nélküle. Talán nem nehéz ezt megcáfolni, de kérlek, ne törd össze az idealizmusomat... :)

>használjuk a másik embert, nem pedig együtt élünk vele.
>Félünk. Vajon mitől? Az ál-biztonságunkat féltjük, a kapcsolatbéli >pozíciónkat, mely sohasem arról szól, egyenlők vagyunk.
Mit gondolsz, ez törvényszerű? Úgy értem, csak két 'hasonló' embernek van valódi esélye arra, hogy valóban egyenlően kezeljék egymást egy kapcsolatban? Ha igen (szerintem az eddigiekből következően _igen_ a válasz), akkor egy okkal több, hogy idealista legyek (de csak egy picikét... :).

>Létezik-e a tökéletesség? Talán igen, talán nem. Mindenképpen >azt gondolom, célja kell legyen a "tökéletesség" állapotának >megtalálása, ami elveti az egot és bátran összeolvad.
Éppen ezt értettem az 'emberi tökéletesség' alatt: az erre való törekvést. Mivel az ember élete sem egy konstans állapot, hanem egy folyton változó, pörgő folyamat, folyamatosság, a tökéletességet sem állapotként képzelem el - függetlenül attól, hogy végső soron egyfajta időszakként, élethelyzetként élem meg, amelynek megőrzése, fönntartása rajtam, rajtunk múlik -, hanem kitartó következetességként társam és önmagam, értékeim és az életemet kormányzó alapelveim iránt. Egyszóval eltökélt, szelíd akarat az összhang fönntartására, hűség az imént fölsoroltakhoz.

Én ezért tartom fontosnak a hűséget: alapkő.
Timea - #12740 - 2005. május 26., csütörtök - 07:58 - Válasz erre...
Nélküle egész vagyok, vele pedig teljes. Szerintem abba kell egy csomó munkát fektetni, hogy elérjek a tudati kiteljesedésig, ahhoz az egészhez, ami én vagyok. Megtanulható. Megismerhetem lényem rejtett zugait is, előbányászom belőle magamat. Milyen vagyok én? Ez azért érdekes, mert a másiknak hasonlónak kell lennie hozzám. Lehet, butaság, de reál aggyal nehéz befogadni egy humán gondolkodót...A humán érzékenyebb, elvontabban közelít.

Amikor a teljes életről beszélsz, az erősen idealizált, mert ritka, ha két hasonló ember összetalálkozik. Szándékosan használtam a hasonló szót, mert még ez sem gyakori.

Együtt élünk. Osho mondta talán először és később Popper Péter, hogy használjuk a másik embert, nem pedig együtt élünk vele.
Félünk. Vajon mitől? Az ál-biztonságunkat féltjük, a kapcsolatbéli pozíciónkat, mely sohasem arról szól, egyenlők vagyunk. " Nem ellenfél, aki végül úgy is legyűr, hanem ajándék."Borzasztó, amikor az ember kénytelen megjátszani magát és folyamatosan bizonyítani értékét, biztosítani helyét egy kapcsolatban.

Hűség. Önmagamhoz és a társamhoz. Ám voltaképpen csupán önmagamhoz, hiszen ő én vagyok.
Létezik-e a tökéletesség? Talán igen, talán nem. Mindenképpen azt gondolom, célja kell legyen a "tökéletesség" állapotának megtalálása, ami elveti az egot és bátran összeolvad. "Megnyugvás, béke önmagunkkal, jó esély a teljes életre."
Nagyon keveset beszéltünk magáról a hűségről...talán azért, mert a megcélzott állapotban már annyira magától értetődő, hogy akár feleslegesnek is mondható.
Hozzám ne lennék hű?
atrelio - #12732 - 2005. május 25., szerda - 19:40 - Válasz erre...
Milyen érdekes. Én azt írom a hűségről: "idő kell hát hozzá és erő, hogy e képességet kiműveld. Mert képesség." Te pedig így fogalmazol: "Én úgy gondolom, spontán, nem tanulható, amihez idő és erő kell csupán." Nekem úgy tűnik, nem vagyunk messze egymástól... :)

Azt mondod: nem képesség a hűség. Lehet, ugyanarról beszélünk, csak másképp. Gondoljunk csak bele: a képesség mennyire velünk született tulajdonság, s mennyire tanult készség?

Egyáltalán, nem lehetséges, hogy valamiféles tudatos ösztönről van szó? (Szerintem nem egészen... :) Talán az áll legközelebb a valósághoz, hogy a velünk született - elnézést a informatikai metaforáért - forráskódokat tanuljuk meg az évek során valódi, "futtatható" programmá fordítani. Ilyen lehet a hűség is. (Persze sok mindent gyermekkorunkban plántálnak belénk, és sok ösztönt megtanulunk elnyomni. Ez nem mindig helyes véleményem szerint.)

" "Bátorítom. Nem tudom, magamat-e vagy őt. Mindegy."
Talán ez a mindegy a lényege, amikor két ember számítás nélkül összeforr a hűségben. Nincs racionalitás. Nincs szégyen. Én vagyok én. Te vagy te. Mi egyek vagyunk. Akkor és addig. Meddig?"
Talán nem is az idő a lényeg. Hanem az, hogy eljusson ide két ember, meglelje ezt a fajta harmóniát. Utána már másképp számít az idő - nem ellenfél, aki végül úgyis legyűr, hanem ajándék.

"Szerintem az a valódi kérdés, mennyire tudja átengedni magát az egyik ember a másiknak. Ha részeket osztok meg magamból, akkor valahol még mindig őrzöm a szuveneritásomat, amit nyugodtan nevezhetek egyfajta önvédelmi rendszernek."
És mennyien, de mennyien saját maguk őrző-védő szervezete! Az ember egyetlen ellensége a félelem, írja vhol - más írók mellett - Wass Albert is (talán a Kard és kaszában). Néha már-már (tragikomikusan) mulatságos, ahogy egónk sokszor kopaszan, bomberdzsekiben nekifeszül a másikénak. Észre sem vesszük (mindig a másik a hibás, mi jogos önvédelemből cselekszünk, nemde?).

Mekkora kegyetlen öncsalás! Önmagunk "védelmében" fosztjuk meg nem csak magunkat, de a másikat is attól, amiért tulajdonképpen belekezdtünk a közös kalandba. Gondoljuk végig!

Az egészséges személyiség nem önmaga ellensége, következésképp nem fél saját magától. Éppen ezért olyan vkiben tud a maga teljességében föloldódni, aki olyan, mint ő. Ez nem azt jelenti, hogy 'ugyanaz' vagy 'ugyanolyan', hanem inkább 'hasonló', 'egyféle'. Nehéz rá megfelelő kifejezést találni, mert ez már olyan terület, amelyet inkább érzünk - vagy még inkább: átélünk, tapasztalunk, fölfedezünk -, és a szavak sajnos hajlamosak arra, hogy a finom árnyalatok lefestésekor cserben hagyjanak, legalábbis nehéz pontosan visszaadni rögzített formában azt, ami mindenkinek maga módján megélt, eleven élménye.

A lényeg az, hogy ha ebben az értelemben olyan a másik személyisége, mint a miénk, akkor nem félünk tőle. Minden más önátadás töredékes, befejezetlen, befejezhetetlen. Ez tragédia, mert az, és sajnos midennapos: a két fél nem tud, mert nem képes! a meg nem értés félelme miatt mindent megmutatni és odaszánni magából a másiknak. Pedig végső soron mindegyikünk erre vágyik. Letenni a másik elé azt, ami ő, önnön leglényegét és azt mondani: "Tessék, ez vagyok én, ugye elfogadod?". És ha igen, nos, az - mi is a jó kifejezés? :) - megnyugvás, béke önmagunkkal, jó esély a teljes életre.

Ugyanakkor a félelem miatt mindig marad egy amolyan "privát szféra", szent és sérthetetlen, amelyet nem nyitunk meg a másik előtt, még a legintimebb pillanatokban sem. így viszont nincs meg az áhított teljesség, sérül az a tökéletesség, amit igenis, el lehet érni az életben, emberi módra.

Mit is mond Hamvas Béla?

"Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van, teljes. Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja vagy nem akarhatja önmaga teljességét. Ezért rettenetesen áldatlan olyan másik féllel való együttlét, aki nem saját maga. Megakadályozza az embert abban, hogy saját maga lehessen."

Ez mélyen elgondolkodtató...
Timea - #12722 - 2005. május 25., szerda - 09:13 - Válasz erre...
Szerintem az a valódi kérdés, mennyire tudja átengedni magát az egyik ember a másiknak. Ha részeket osztok meg magamból, akkor valahol még mindig őrzöm a szuveneritásomat, amit nyugodtan nevezhetek egyfajta önvédelmi rendszernek.
Én én vagyok. Ki vagyok én? Te pedig te vagy. Megismerhető-e teljes mértékig a másik ember, ha még magamban is keresődöm?
Azt írod, a hűség képesség. Én úgy gondolom, spontán, nem tanulható, amihez idő és erő kell csupán.
"Bátorítom. Nem tudom, magamat-e vagy őt. Mindegy."
Talán ez a mindegy a lényege, amikor két ember számítás nélkül összeforr a hűségben. Nincs racionalitás. Nincs szégyen. Én vagyok én. Te vagy te. Mi egyek vagyunk. Akkor és addig. Meddig?
atrelio - #12703 - 2005. május 24., kedd - 13:29 - Válasz erre...
"A legtöbbünk saját magát szereti egy kapcsolatban, és saját magát siratja, ha az a másik halálával, szakítással stb. megszűnik."
Nagyon igaz. Ennek a másik oldala a kívánatos:

"Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled."

Ez egymást erősíti - szeretlek, mert szeretem magamat melletted, ezért (még jobban) szeretlek.

Teljesen logikus: tudd, ki vagy, mert egyébként hogyan remélheted bárkitől is, hogy ismerjen téged? Azaz, ha nem ismered magad, nem fogod elhinni másról sem, hogy ismer téged. Akit pedig nem ismersz, azt valójában nem tudod szeretni, legyen az a vki akár saját magad.

Csak az előtt nyílsz meg őszintén és teljesen, akitől nem félsz. Ez persze nem materiális félelmet jelent. Félelem attól, hogy nem ért meg - ami gyakorlatilag visszautasítás, még ha akaratlan is. Én többek közt ezért nem hiszek az "ellentétek vonzzák egymást" történetben. Ami az egyiknek érték, az a másiknak hiányosság. De ez már egy másik történet...
Cruz - #12699 - 2005. május 24., kedd - 10:15 - Válasz erre...
Nekem viszont nagyon tetszettek atrelio gondolatai. Már korábban is figyeltem hozzászólásaidat, bár az utóbbi időben eléggé eltűntél.
És egyet tudok érteni veled. Úgy gondolom, hogy eleve egy kapcsolatnak az a lényege, legyen az akár barátság vagy szerelem, hogy a szeretet úgy valósuljon meg, hogy ne kössön rabigába, ne váljon láncok rögzítette dologgá. A legtöbbünk saját magát szereti egy kapcsolatban, és saját magát siratja, ha az a másik halálával, szakítással stb. megszűnik. És való igaz, ezért kell törekednünk arra, hogy minél jobban megismerjük magunkat, hogy minél teljesebb legyen az önismeret, hiszen egy önmagában is bizonytalan ember soha nem képes erre a teljes, feltétlen szeretetre...
Szép volt atrelio!
2017. november 21., kedd
Írások » legújabbak
  Bazsó Éva Andrea: Négy vers 2009.12.03.
  rosszcsont: Feltűntek valakinek a falak? 2009.06.02.
  rosszcsont: A legjobb dolog az életemben 2008.08.08.
  rosszcsont: Athos mellett, a tengeren 2008.08.04.
  rosszcsont: Háromszor sikerült legyőznöm a halált 2008.04.01.
  birgi: Play/Pause 2007.08.03.
  Floridli: Egy tücsök éneke 2007.05.21.
  Nyugodt Némber: cafat 2007.04.26.
  Sillingi Julianna (Vigi): Félszeg madár 2007.03.28.
  Sven: Görbe tükör 2006.11.23.
 
  RSS feed Tartalom RSS
Közvélemény »
Szoktál-e adakozni? Válaszd a legjellemzőbbet az alábbiak közül:   fórum » 1
A koldusmaffiának? Na ne!
Én is szegény vagyok.
Utcán sosem.
Csak antialkoholistáknak.
Ez az egyházak dolga.
Számomra fontos célú alapítványnak.
Akkor minek fizetek adót?
Adok mindenkinek, aki kér.
Nem, de Flasztert veszek.
Járatom a Fedél nélkül-t.
Az adóm 1%-át.
Inkább önkéntes munkával segítek.
Pénzt nem, csak élelmiszert.
Néha igen, néha nem.
 
 
Friss fórumtémák »
  Ünnep (94 · Árvai Emil)
  leszek a muzsad, almajanos (93 · felix44)
  Írj te is verset! (728 · Árvai Emil)
  Istenes versek, történetek (59 · Árvai Emil)
  Néhány vers és gondolat (1 · Redfield)
  Kezdő írók könyvkiadása (7 · pisch ferenc)
  SOS FELHÍVÁS!!!! (7 · pisch ferenc)
  Szép gondolatok (71 · Árvai Emil)
  Kérés (19 · almajanos)
  Kedvenc versek (180 · Árvai Emil)
  üzenet (2 · pisch ferenc)
  ŐSI HINDU TÖRTÉNETEK (16 · almajanos)
  A remenytelen szerelem meg mindig tart (661 · Blue)
  Feltűntek valakinek a falak? (3 · rosszcsont)
  Számítógépes kérdések, problémák... (295 · DevilGuy94)
  vmi` (1 · Imrecske)
  Apám halála II. (2 · Felleg)
  Nostradamus-jóslatok (22 · cido)
  kezdő íróknak van e esélye verset, vagy reény (1 · pisch ferenc)
  Reménytelen szerelmek vajon miért van ez (2 · remuszba)
új téma létrehozása...
 
Fórum RSS feedFórum RSS
Biblia »
Biblia Tudsz róla, hogy nálunk megtalálod a Bibliát? Válaszd ki a kívánt könyvet, vagy hajts végre komplex keresést a teljes szövegen.
Copyright © 2001-2004 merengő szerkesztőség · Minden jog fenntartva. · RSS feed
hosted by meselia.hu