Gondolatok  Fórum   Versek   Galéria    Biblia   Idézetek Rosszcsont Indiánnapló
Keresés »
 
Bejelentkezés
Név:
Jelszó:
    
» Elfelejtetted a jelszavad?
» Regisztráció
 
Tartalom
» Gondolatok
  Fórum
  Versek
  Galéria
  Biblia
  Idézetek
  Rosszcsont naplója
  Indiánnapló
  Keresés
  Linkgyűjtemény
  Közvélemény
  Alkotók
  Regisztráció
  Jelszóküldés
  Impresszum
  Bannercsere
 
  RSS feed Tartalom RSS
  Fórum RSS feedFórum RSS
Idézetek »
Társadalmunk tökéletlen. Ezt mondjuk, lerázva a felelősséget, és hagyva, hogy így menjenek tovább a dolgok. A társadalmak átalakulnak, amikor eljön a változás ideje, és mi mint egyének nem sokat tehetünk azért, hogy megtörténjék a változás, vagy hogy annak menetét irányíthassuk. A legtöbben meg se próbálják. Meg kell élniük, pénzt kell keresniük, és ha marad még valami energiájuk, akkor nem kérdéses számukra, hogy azt mire fordítsák. A politikát ráhagyják a politikusokra.

De legyünk őszinték. A társadalmunkkal nemcsak annyi a baj, hogy tökéletlen. Hanem az, hogy boldogtalan és zűrzavaros. És ha a politikát a politikusokra hagyjuk, az ugyanannyira veszélyes dolognak bizonyul, mintha a tudományt a tudósokra, a háborút a tábornokokra és a nyereségszerzést a nyerészkedőkre hagyjuk.
(Alekszej Paskin: How Can We Sink When We Can Fly?)
Enveco Free Stat

Névtelen fájdalom

amazonasz · 2005. március 9., szerda - 08:57 · fórum » 6

« előző  következő » 
Hajlott hátú öregember csoszog keresztül a széles, latyakos járdán. Sorstársaival mindennapos látvány, szinte hozzátartozik a kőbánya-kispesti csomópont összképéhez. Az ócska szürke kabát ólomsúlyként nehezedik erőtlen vállaira. Ráncos barna kezeiben félig megszáradt kenyér, némán majszolja. Sebesen zúgó folyóként özönlik körötte a hatalmas arctalan embertömeg. Sietős léptekkel haladnak, messze néző tekintetük a semmit keresi.

László, mert így hívták, amikor még neve is volt, lassan rátámaszkodik a rozsdás korlátra, hogy könnyítsen fekélyes lábainak terhén. Sajgó tagjaiban időnként csontig hatol a fájdalom.

- Irén, kedvesem, már nem vagy itt, hogy bekötözd a lábaimat, a kukából sem kell enned többé, hiszen téged már meghívott Jézus az asztalához. - Az arcán legördülő könnycseppek kócos barázdákat rajzolnak a bőréhez tapadt porba. Görnyedt testtartását repedt bordái okozzák. Alig egy hete néhány fiatal összerugdosta, amikor alvás közben rátaláltak a parkban. Könnyű préda volt, hiszen betegsége miatt már jó ideje képtelen a védekezésre.

- Tudod, kedvesem, amíg ütöttek, végig rád gondoltam. Több mint negyven évig fogtad a kezem. Reménykedtem, hogy nem hagyják abba, és akkor végre újra láthatlak. Ó, mennyire várom azt a napot. Emlékszel még? Milyen gyönyörű paradicsom termett a kertünkben, és te hogy szeretted, tudod, úgy frissiben leszedve. Mindig azt mondtad, "fenséges illata van". Igen így mondtad, "fenséges". Egész lényedből szinte áradt a szeretet. Nekem pedig minden perc ajándék volt, amit veled tölthettem. Álmomban egyik éjjel Jézus azt mondta: még nem jött el az időm. Hordoznom kell a világ szégyenét, és nap, mint nap az emberek elé kell tartanom, hogy mindenki lássa, mert eljön majd a számonkérés.

Bocsáss meg, hogy nem tudtalak megvédeni. Ahányszor csak eszembe jut az a borzalmas nap, mindig úgy érzem, meghasad a szívem. A testemet csak elvonszolom valahogy, de a lelkemben tátongó sebek kimondhatatlanul égnek, és jobban fájnak minden fekélynél vagy verésnél. Amikor az a négy férfi berontott a házunkba, egy pillanat alatt történt minden. A hatalmas ütéstől a földre estem, az egyik kigyúrt óriás pedig a hátamra térdelt. Mozdulni sem bírtam. Később valami hurokfélét raktak a nyakamra, és az asztalhoz vonszoltak. Csak ekkor láttam, mit tettek veled. Egy keskeny vércsík csorgott végig az ajkadon, ahogy ájultan feküdtél a földön. A nyakadhoz egy hosszú kést szegeztek, de hiába akartam, nem tudtam megmozdulni, ezek túlságosan erősek voltak, és a hurok is szorosan tartott. Ekkor lépett be az a jól öltözött férfi az ajtón. A drága bőrtáskát az asztalra tette, és lassú, nyugodt mozdulatokkal papírokat vett elő, majd udvarias kimért hangon felém fordult, és ezt mondta: "Elnézést a késői alkalmatlankodásért, Hammer úr, de tudja, nagyon zsúfolt napom volt, és csak most tudtam időt szakítani önre. Ennek a negyednek a helyén nagyon szép lakópark épül majd, ám ehhez sajnos szükségünk van az ön telkére is. A házat természetesen le fogjuk bontani, hiszen ezzel az elavult külsővel nem illene bele egy modern környezetbe, ugye, megérti? Szeretnénk, ha aláírná az adásvételi szerződést. Nem szükséges átolvasnia, higgye el, mi mindenre gondoltunk. A feleségének viszont nem ártana egy pohár víz, úgy tűnik, kicsit nehezen lélegzik. Nyilván valamiben megbotlott szegény, és megüthette magát, amikor elesett." - Gyermekkoromban többször megpróbáltam elképzelni az ördögöt, és mindig valami szőrös szörnyetegnek gondoltam, de most itt ült előttem, drága öltönyben, selyem nyakkendővel, arcán nyugodt mosollyal, és egy papírt tartott elém.

Szemeid még csukva voltak, de hallottam, amint halk, fájdalmas hangon engem szólítasz. Apa, apa, mi történt? Nagyon fáj a fejem. Kérlek, segíts. De nem tehettem semmit. Úgy éreztem, belehalok, azonnal meghasad a szívem, de a hurok, és az izmos karok a székhez szegeztek.

"Mint említettem, Hammer úr, nagyon elfoglalt vagyok. Szeretném, ha megértőbb lenne, akkor hamarabb túl leszünk a formaságokon." - Aláírtam, persze hogy aláírtam, hogy is tudtam volna elnézni, ahogyan szenvedsz.

A rendőrség hamar lezárta a nyomozást. Megállapították, az ügyvéd úr éppen jókor érkezett. Ha ő és titkára nem lettek volna itt, ebből a szerencsétlen elesésből nagyobb baj is lehetett volna. A többi férfiról nem esett szó. Az orvos szerint talán az ijedtség okozta sokk miatt képzelődtem, és nem tudtam felmérni, hányan is vagyunk.

Néhány hónap múlva hivatalos emberek érkeztek, kezükben "jogerős" végzéssel. Azt mondták, azonnal el kell hagynunk a lakást. Hiába próbáltunk tiltakozni. "Talán figyelmesebben kellene elolvasnia, mielőtt aláír egy szerződést" - válaszolták. Eddig csak a tévében láttuk, mit is művel a lakásmaffia, de mindez olyan távolinak tűnt. Nehezen tudtuk elhinni, hogy a törvény képviselői elnéznek ilyen nyilvánvaló gaztetteket. Ám éppen ők, akik a rendet hivatottak vigyázni, akiktől arra számítottunk, hogy megvédenek, itt álltak az ajtónk előtt, és azt mondták, menjünk el az otthonunkból. Mitől torzult el ennyire ez a világ? Miért hagyják, hogy a kapzsiság acsarkodva megmarjon minden emberi értéket? Nem számít testvér, vagy barát, a szeretet szétmarcangolt tetemét pénzhegyekkel takarják el. Az emberek lassan észrevétlenül vakká válnak. Nem látják, hogy saját temetésükön ülnek tort, hogy sokak lelke már szinte rothadó szagot áraszt. "Fehérre meszelt sírok vagytok" harsognak fejemben Jézus szavai, "de belülről tele vagytok mindenféle undoksággal". Vajon meddig tűri még a Teremtő, hogy a szépséget és tisztaságot mocskos kezek illessék. Talán már nem is olyan sokáig.

Emlékszel az öcsémre? "Mennyire sajnállak titeket" - mondta, - "de nekünk is csak három szobánk van. Nem tudok az asszony mellett aludni, mert akkor másnap mindig nagyon fáradt vagyok, és a gyereknek is kell egy külön szoba, hiszen már 16 éves, pedig higgyétek el, nagyon szívesen segítenék". "A garázst talán oda tudnánk adni", mondta Évi, az unokahúgod, "de csak néhány napra, hiszen pár hete vettünk új autót, az udvaron hamar kikezdené a rozsda az alvázat."

Csak az iratainkat és a régi képeket vettük magunkhoz. Az egyiken Zsuzsika kezét fogod a rózsalugas alatt. Milyen szépek is voltatok így együtt, anya és lánya. Nagyon hasonlított rád, különösen a szeme, ugyan olyan kedves, meleg barna szeme volt, mint neked. Amikor elgázolta az a részeg sofőr, mindketten azt hittük, nem tudunk tovább élni. Úgy éreztük, már nincs miért. A legdrágább fénysugár, a legszebb virág, mely beragyogta életünket, nincs többé. Tudom, hogy lelkünk egy darabja vele együtt meghalt azon a napon. Milyen sok éve már ennek, de látod, még ma is belesajdul a szívem, amikor eszembe jut. Kedvesem, hiszen te már ott vagy vele. Biztosan most is olyan szeretettel fogod a kezét, mint ezen a képen. Már egy éve is van talán, hogy téged hazahívott az Úr, azóta újra együtt vagytok. A vezető mindössze hat hónapot kapott, mert az apja befolyásos ember volt. Ennyit ért ez a bájos kicsi lány a nagyuraknak, csak ennyit ért.

Az öreg szótlanul fogta a rozsdás korlátot. Meggyötört arcán újabb könnycseppek gördültek végig, amint görnyedten imbolygó testét megpróbálta megtartani. - Takarodj innen - taszított rajta nagyot a szemközti árus. - Részeges dög, miattad nem tudok eladni semmit. Olyan büdös vagy, hogy egyetlen tisztességes ember sem akar itt megállni miattad. - Nagyot esett a lökéstől. A fájdalom minden porcikájába belehasított. Úgy érezte, képtelen felállni. Lassan, négykézláb kezdte vonszolni magát. - Tűnj már el, nem érted? - Érezte, hogy a rúgástól meleg vér csordul végig a lábán, mely az egyik gennyes fekélyből kiserkent, de már nem törődött vele. Gondolatai ismét messze jártak.

- Langyos nyárvégi illatok töltötték meg a szeptemberi levegőt, amikor kidobtak bennünket az utcára. Úgy emlékszem, péntek volt, és tizedike. Igen. Két nap múlva, vasárnap lett volna a 47. házassági évfordulónk. Az ismerős utcák teljesen idegennek tűntek, mintha még sohasem jártunk volna itt, pedig szinte egy egész emberöltő volt mögöttünk ezen a helyen. A régi szomszédok szótlanul besiettek. Talán csak a házunk előtt álló rendőrautó, vagy a drága öltönyös nagyurak látványa riasztotta meg őket. Mindenesetre nem akartak belekeveredni. Csak mentünk kéz a kézben szótlanul. Éreztem, hogy nincs a földön még egy ember, akit így tudnék szeretni, és tudtam, hogy te is erre gondolsz. Ezt sohasem vehetik el tőlünk. Összegyűjthetik a világ minden aranyát, de a tiszta szeretetből egyetlen halvány fénysugárra sem telik belőle. Lehet, hogy ezért dühöng annyira az ördög. Hatalmat kapott, hogy megkísértse, gyötörje az embereket. A pénzsóvár, becsvágyó lelkek pedig buzgón csatlakoznak hozzá, de egyik sem érez iránta szeretetet, csupán a kapzsiság hajtja őket. Lépteink lassan belefolytak a távoli semmibe. Nem éreztünk éhséget, sem szomjúságot, még a lábaink is súlytalanok voltak. Mintha csak a föld felett lebegtünk volna egy könyörtelen ismeretlen világban, mely benső magányunktól annyira távolinak tűnt. Köröttünk sietős léptekkel emberek rohantak, ám ők mindannyian mentek valahova. Bennünket pedig egy idegen világ feneketlen gyomra készült elnyelni.

Kimerülten, szorosan összebújva aludtunk el egy padon. Az éjszaka kicsit hűvös volt, és nem volt nálunk kabát. Még szerencse, hogy a pulóvert felvettük magunkra. - A pénzünket már az első héten elrabolták tőlünk, a jegyűrűkkel együtt, amelyeket 48 évvel ezelőtt vettem az eljegyzésünkre. Most is látom, ahogy csillogó könnyes szemekkel rám nézel. Nem számonkérőn, csak szelíden, fájdalmasan. Éreztem, amint a szívem lassan kettéhasad, és tudtam, többé már nem fog összeforrni soha. A közértből akartam lopni neked egy kiflit, mert láttam mennyire éhes vagy, de az őr észrevette, és ordítozva kihajított. A kenyeret viszont nem árultam el, hogy a szemetesből szedtem, a fél kolbásszal együtt, mert azt akartam, hogy jóízűen edd meg.

Az október végi szelek nagyon hidegek voltak, és gyakran esett az eső is. Egyszer, amikor az egyik szálláson aludtunk, reggelre ellopták a szatyrunkat egy egész kenyérrel, és a pulóvered is benne volt. Többet nem mertünk odamenni. A novemberi éjszakákon, néha a tócsákat már vékony jégréteg fedte. Az egyik ilyen éjszaka, különösen hideg volt. Egy közért szellőzőjénél aludtunk a járdán, mert itt kiszűrődött némi meleg odabentről. Reggelre szinte tüzeltél a láztól. Pedig amíg aludtál, egy fiatalember pokrócot terített ránk, és néhány szendvicset is adott. A mentőbe engem nem engedtek beszállni, az igazolványok, amik bizonyítják, hogy házasok vagyunk, már régen nem voltak meg. Az egyik hajléktalan szálláson valamennyit ellopták tőlünk. Hallottam, amint halkan azt suttogod, szeretlek Laci, mindig is szeretni foglak. - "A kislányt majd megtalálja a kórházban, ha csak holnapra nem fog egy újat magának" - nevetett az ápoló. - "De előbb mosakodjon meg, ha emberek közé akar jönni". Ekkor láttalak utoljára. Az orvos szerint többszörös fertőzésed volt, és az alultáplált szervezeted feladta a küzdelmet.

Az öregember lassan feltápászkodott a földről, és ólomléptekkel arrébb vonszolta magát. Meg sem hallotta az árustól feléje záporozó szitkokat. Kimért mozdulatokkal elindult a lépcsőn lefelé. A szabadban átvágott a parkon, egyenesen a kiserdő irányába. A decemberi szél süvítve kergette az apró, szúrós hókristályokat. Kukából szedett kabátján csak egyetlen gomb volt, az is az alján. A kavargó hó így könnyen utat talált magának az ingje alá, egészen a bőréig. Fáradtan leroskadt, egy kidőlt fa nyirkos törzsére, és mit sem törődve a fergeteggel, mély álomba merült. Egész bensőjén enyhe remegés hullámzott végig, mint nyári fuvallat a lombokon, majd ernyedt teste, arccal előre, a friss puha hóba dőlt. De ezt már nem érezte. Valami hihetetlen, ragyogó fény vette körül, melyből nyugalom, béke és szeretet áradt felé.

- Irén, kedvesem, te hogy kerülsz ide? Milyen gyönyörű a ruhád, és te is csodaszép vagy. A gyűrű is a kezeden van, de hová tűnt a hó? Az imént még annyira fáztam, most pedig minden olyan szép. Körös-körül rengeteg illatos tarka virág, a levegő pedig bársonyosan kellemes. Az a kis szöszke melletted, igen ő a mi kicsi lányunk, megismerem.

A mentőt egy kutyasétáltató hívta ki. A vizslája vette észre, hogy valami van a hó és az avar alatt. De már nem tudtak segíteni. Ők értesítették a hullaszállítókat. - Szitkozódva gázoltak át a sűrű havas bokrokon a terebélyes fémtepsivel. Te is pont itt tudtál megdögleni, morogta halkan az egyik. Vigyázz, inkább húzzál kesztyűt, szólt oda a társának, a ruhája büdös, mint a dög, lehet hogy még tetves is.

Vajon hány Laci és Irén didereg még az utcákon, megalázva, számkivetetten? "Fontos emberek," hivatalnokok, képviselők, meddig tudtok még jóízűen falatozni a meleg tűzhely mellett? Kutyáitok csirkehúst esznek, de azok ott az utcán, ők emberek. Kik csalás, kik tollvonással felszámolt munkahelyek áldozatai. Vajon hány iraton lett megítélve névtelenül a sorsuk. De én hiszem, hogy egyszer mindenkinek el kell számolnia mindazzal, amit csak tett az élete során.
« előző  következő » 



FÓRUM: Névtelen fájdalom

a témát indította: Gaba, 2005.03.09. 09:21 - 6 üzenet

főtéma: Gondolatok

Dae - #21243 - 2007. december 10., hétfő - 22:52 - Válasz erre...
Nem engedhetlek el, részemmé, sorsom alkatrészévé lettél! Nem csukhatom be a szemem, mintha nem történne semmi! Nem tehetem azt, hogy nem szeretlek! Nem lehetek boldog, míg Te nem vagy velem! Megöl a bánat és a szerelem! Félek, rettegek s közben szeretek! Szeretlek, mert vagy és létezel! Szeretlek, mert olyan vagy, amilyen! Szeretlek, mert meghozod az esőben az első napsugarakat! Szeretlek, ezt tudom! S Te is szeretsz, jól tudom! S tudom mily gyötrelem ez! Nem szerethetlek, nem lehetek tiéd, nem érhetek hozzád! Egyszerűen csak nem szerethetlek! Hány út vezet a célhoz, s honnan tudja az ember, hogy a jó úton jár....csupa kétség az élet! A szerelem bűnbe visz, s megöl! Gondolj az irodalom nagy szerelmespárjaira: Trisztán és Izolda, Rómeó és Júlia, nevük megmaradt a mai kornak és miért?- mert szerelmesek voltak, végtelenül, s szerelmük felemésztette egész lényüket! Szeretlek, s gyűlölöm magam. Csal légy boldog, majd én szeretlek, csöndben a szíved kis zugában elbújok, s szenvedek, s tudom Te is szeretsz, ez épp elég....
anonym - #20866 - 2007. szeptember 24., hétfő - 20:54 - Válasz erre...
"A félénkség nem más, mint ilyen vagy amolyan alsóbbrendűségünk tudata."
"A hazugság a gyöngék fegyvere."
Mea - #10457 - 2005. március 10., csütörtök - 16:17 - Válasz erre...
ez a történet nagyon szép de ugyanakkor nagyon szomoru is. Szomoru látni ahogy egyes emberek mások akarata alá vannak rendelve és függnek töle! De még sem tudom mindig ezt szem elött tartani valahányszor meglátok 1 hajléktalant. Ugy gondolom a nagy többsége ezeknek az embereknek valamilyen szinten felelös azért hogy ott tart ahol tart!Hisz senki sem születik hajléktalannak hontalannak családtalannak. Mi magunk alakitjuk az életünket és mindenki a saját sorsáért felelös !!Ha talán lenne bennük akarat akkor változtatnának az életükön. De sokaknak ez a kényelmesebb vége és másoktol várják a megoldást az életükre!! Sajnálom ezeket az embereket pedig nem mindegyikük érdemli meg!!
juanitaescudo - #10426 - 2005. március 9., szerda - 19:46 - Válasz erre...
Mekkora eselye van egy foldonfutova valt embernek visszakapaszkodnia? Megrazo tortenet. Es nem egyedi. Sokan veszetettek el mindenuket jol oltozott uriemberek es gorillaik kozremukodesevel. Nekik ki segit? Jog? Lassu! Es van adasveteli szerzodes. Ki bizonyitja be, hogy eroszakkal irattak ala?
Az en kornyezetemben is elnek hajlektalanok. Nem zavarnak senkit, ulnek a padon szotlanul, varjak a teajaratot, a jo ido bekoszontevel pedig kihuzodnak az erdobe. Amikor selejtezunk itthon, akkor mindig nagy zsakokban gyujtjuk ossze a meg hasznalhato ruhakat, es kirakjuk a kontenerek melle. Tudom, hogy lesz gazdaja, es orulni fog neki.
Ketsegtelen teny, hogy sokan hibasak abban, hogy ilyen helyzetbe kerultek, de nagyon sokan hiszekenyseg, baleksag, egyeb csaladi problema miatt kerulnek utcara. Ha en ott lennek, nem tudom, hogy lenne-e erom felkapaszkodni vagy egyszeruen feladnam.
Lattam egyszer egy dok. filmet, amiben egy tobb nyelven beszelo, egyetemet vegzett ember volt hajlektalan. Vasuti vagonban elt tarsaival, es tanitgatta oket, kervenyeket irt helyettuk, sot meg magantanitvanya is lett. Bar megtehette volna, hogy a csaladjahoz, testverehez koltozik, de maradt a vagonban.
tsabee - #10417 - 2005. március 9., szerda - 10:25 - Válasz erre...
Az nagyon jó történet. Te írtad? Valóságalapja van? (valami mondjuk biztos...)

Szörnyű, de azért halmozva vannak itt a dolgok.
És csak egy megjegyzés: nem minden hajléktalan Laci, és Irén. Igen nagy része "hobbi" hajléktalan (azt hiszem bítia (vagy csend??)tudna erről mesélni.), illetve kifejezetten rosszindulatú ... inkább nem mondok semmit, illetve ugyebár a hajléktalan "kereskedelem"...

Nekünk jópár hajléktalan ismerősünk van. Láttunk felemelkedést (házalet,felesége stb... és végül öngyilkos....), kedvességet, átvágást stb. mindent.
De sajnos általában, akik hangosak, azoknak érdemlik meg a legkevésbé a segítséget (bár a történetbeli szereplő nem ilyen volt.)
Gaba - #10403 - 2005. március 9., szerda - 09:21 - Válasz erre...
Ismét egy tragikus kimenetelű történet az áldozat szemszögéből. Itt is nagyon eltalált a külső és a belső világ közti feszültség, a két, szinte független szálon futó történet, majd a végén a tragikus, összetalálkozás, ami azonban egyúttal beteljesülés.

Mégsem tudok elmenni szó nélkül a "hajléktalan" problémakör ennyire idealizált megjelenítése mellett. László és Irén valóságos földre szállt angyalok, akik egymás kezébe kapaszkodnak, és a szeretet mindenek feletti erejében hisznek, miközben mindenki ördög körülöttük, és az egész világ összefogott ellenük. Ők azonban némán elviselnek mindent, és nem tesznek semmit a sorsuk alakítására.

Nem tiltakoznak, nem perelnek, mert talán félnek. De miért nem dolgoznak, bérelnek, folyamodnak segélyért? Egy szó sem esik arról, hogyan lesz a lakását elvesztett két életerős, az örök szeretet erejében hívő emberből egyszercsak büdös, részeges hajléktalan. Pedig ez volna a legérdekesebb része, hogy hogyan képes valaki belsőleg (!) megindulni a lejtőn, feladni magát, személyiségét, minden tartását.

Vagy már a lakás elvesztése előtt sem volt annyira mintapár ez? A lányuk elvesztése alkoholizmusba kergette őket? Már korábban elhagyták magukat, és igazából már leépülőben voltak, amikor elvették tőlük a lakásukat? Ez sok mindent megmagyarázna, de akkor jó lett volna ezt a részt is kidolgozni. Most nem nagyon érezni a kapcsolatot a valósággal, inkább egy cukormázas-keserű, és egyértelműen demagóg történet "jön le" az olvasónak.

A való világba visszatérve: úgy gondolom, hogy szinte mindegyik László és Irén tehet arról, hogy odáig jutott, ameddig. Elindultak és csúsztak lefelé a lejtőn. A mi felelősségünk is természetesen megvan, hogy megpróbáljuk megállítani ezeket a zuhanó embereket, de hogy ők angyalian ártatlanok és tehetetlenek lennének, azt erős csúsztatásnak érzem.
2017. június 22., csütörtök
Írások » legújabbak
  Bazsó Éva Andrea: Négy vers 2009.12.03.
  rosszcsont: Feltűntek valakinek a falak? 2009.06.02.
  rosszcsont: A legjobb dolog az életemben 2008.08.08.
  rosszcsont: Athos mellett, a tengeren 2008.08.04.
  rosszcsont: Háromszor sikerült legyőznöm a halált 2008.04.01.
  birgi: Play/Pause 2007.08.03.
  Floridli: Egy tücsök éneke 2007.05.21.
  Nyugodt Némber: cafat 2007.04.26.
  Sillingi Julianna (Vigi): Félszeg madár 2007.03.28.
  Sven: Görbe tükör 2006.11.23.
 
  RSS feed Tartalom RSS
Közvélemény »
Szoktál-e adakozni? Válaszd a legjellemzőbbet az alábbiak közül:   fórum » 1
A koldusmaffiának? Na ne!
Én is szegény vagyok.
Utcán sosem.
Csak antialkoholistáknak.
Ez az egyházak dolga.
Számomra fontos célú alapítványnak.
Akkor minek fizetek adót?
Adok mindenkinek, aki kér.
Nem, de Flasztert veszek.
Járatom a Fedél nélkül-t.
Az adóm 1%-át.
Inkább önkéntes munkával segítek.
Pénzt nem, csak élelmiszert.
Néha igen, néha nem.
 
 
Friss fórumtémák »
  leszek a muzsad, almajanos (93 · felix44)
  Írj te is verset! (728 · Árvai Emil)
  Ünnep (93 · Árvai Emil)
  Istenes versek, történetek (59 · Árvai Emil)
  Néhány vers és gondolat (1 · Redfield)
  Kezdő írók könyvkiadása (7 · pisch ferenc)
  SOS FELHÍVÁS!!!! (7 · pisch ferenc)
  Szép gondolatok (71 · Árvai Emil)
  Kérés (19 · almajanos)
  Kedvenc versek (180 · Árvai Emil)
  üzenet (2 · pisch ferenc)
  ŐSI HINDU TÖRTÉNETEK (16 · almajanos)
  A remenytelen szerelem meg mindig tart (661 · Blue)
  Feltűntek valakinek a falak? (3 · rosszcsont)
  Számítógépes kérdések, problémák... (295 · DevilGuy94)
  vmi` (1 · Imrecske)
  Apám halála II. (2 · Felleg)
  Nostradamus-jóslatok (22 · cido)
  kezdő íróknak van e esélye verset, vagy reény (1 · pisch ferenc)
  Reménytelen szerelmek vajon miért van ez (2 · remuszba)
új téma létrehozása...
 
Fórum RSS feedFórum RSS
Biblia »
Biblia Tudsz róla, hogy nálunk megtalálod a Bibliát? Válaszd ki a kívánt könyvet, vagy hajts végre komplex keresést a teljes szövegen.
Copyright © 2001-2004 merengő szerkesztőség · Minden jog fenntartva. · RSS feed
hosted by meselia.hu