Gondolatok  Fórum   Versek   Galéria    Biblia   Idézetek Rosszcsont Indiánnapló
Keresés »
 
Bejelentkezés
Név:
Jelszó:
    
» Elfelejtetted a jelszavad?
» Regisztráció
 
Tartalom
» Gondolatok
  Fórum
  Versek
  Galéria
  Biblia
  Idézetek
  Rosszcsont naplója
  Indiánnapló
  Keresés
  Linkgyűjtemény
  Közvélemény
  Alkotók
  Regisztráció
  Jelszóküldés
  Impresszum
  Bannercsere
 
  RSS feed Tartalom RSS
  Fórum RSS feedFórum RSS
Idézetek »
Mielőtt beszélni és cselekedni akarunk, meg kell vizsgálnunk lelkünket, meg kell szilárdítanunk, aztán úgy kell cselekednünk, ahogy helyes.
(Santidéva)
Enveco Free Stat

Ne sírj, kicsim, ne sírj

amazonasz · 2005. február 10., csütörtök - 23:19 · fórum » 2

  következő » 
Az őszi eső kövér cseppjei kitartóan ostromolták az osztályterem ablakát, majd sebes futással iramlottak egyenesen lefelé, a kiálló, rozsdásodó párkányra. Folyton megújuló, zegzugos ösvényeket hagyva maguk mögött az áttetsző üvegen.

András merengő tekintettel szemlélte a látványt. Gondolataiban égbenyúló bérceket, zúgó patakokat formált a gördülő cseppekből szárnyaló képzelete. Nem hallotta a termen lassan végighömpölygő, morajlásszerű nevetést. Ági néni, a matematika tanárnő, csípőre tett kézzel, már egy ideje rá szegezte szúrós tekintetét.

- Tehát nem tudod - csattant fel, szinte sipító hangon. Arca egészen kipirosodott az ordítástól.

- Bo-bocsánat, tessék? Nem értettem, mit tetszett kérdezni. - Az osztályban kitört a harsány röhögés. A lármát kihasználva a töltőceruzákból rizsszemeket köpködtek felé.

- Mi a fenének vagy te itt egyáltalán? Mit gondolsz, miért jártatom a számat? Hát azért, hogy az ilyen hülyék is megértsék, mint amilyen te vagy. Csak bámulsz üres tekintettel a semmibe. Kíváncsi vagyok, mi lesz így belőled? Tehát még egyszer megkérdezem, az előbb magyaráztam el, a törtek szorzását, most tőled szeretném hallani!

- Háát, één, szóval, igazán megígérem, holnapra megtanulom, de-de most véletlenül nem hallottam. Kérem, ne tessék rám haragudni, máskor nagyon fogok figyelni.

- Ennek igazán örülök, de most hozd ki az ellenőrződet, mert ez a tudás nálam elégtelen. Megértetted?

Szemei, mint apró kis ékkövek, alig észrevehető csillogásba kezdtek. Pedig teljes erővel összeszorította a fogait, de a könnyeket már nem tudta megállítani. Nem akart ő sírni, dehogy is akart, hiszen tudta, hogy így még jobban kinevetik. Talán, ha a tegnapi nap emlékei nem villannak be hirtelen olyan élesen, akkor most biztosan le tudta volna győzni az árulkodó könnyeket.

Az iskolából hazafelé megállt néhány percre focizni a téren, de a labda szürke foltot karcolt a cipője orrába. Az apja rideg pillantást vetett a lehorzsolt cipőre, majd, szemében a már oly sokszor látott gyűlölettel, maga elé intette. Az első, hatalmas ütéstől a földre zuhant, de nem hagyta abba, a földön is tovább ütlegelte, rugdosta, és ami a legjobban fájt, mindezt a barátja előtt. Szerencsétlenségére ugyanis Dezső is ott volt vele. András nem szerette, ha a barátai átmennek hozzá, hiszen sohasem tudhatta, mire érkezik haza, de most mégis megengedte neki. Tudta, hogy ez nagy hiba volt, de már késő. El kellett viselnie ezt a szégyent, amint ordítozva, mindenféle trágár szavakkal illetik, rugdossák, és megalázzák, éppen az egyik legjobb barátja előtt.

"Nem most kellene bőgnöd! Miért nem akkor bőgtél, amikor nem figyeltél?" - Hallotta a tanárnő éles hangját. - "Remélem, a szüleid alaposan megszidnak majd! Azt hiszem, rád férne."

"Megszidnak?" - ismételte magában eltűnődve a szavakat. Elképzelte, az apja tekintetében szikrázó vad dühöt, amint részegen neki fog esni. "Talán anyu is otthon lesz, és megint kimenekít, mint már oly sokszor tette. Talán? Akkor lehet, hogy néhány ütéssel, vagy rúgással megúszom."

Csendesen ballagott hazafelé, a sártól ragacsos utcán, a sikítva kergetőző osztálytársak között. A szaladgáló gyerekek cipőjéről felcsapódó barna massza telefröcskölte a ruháját.

"Milyen jó is lehet ilyen boldognak lenni. Otthon, biztosan, az anyukájuk, és az apukájuk is átöleli őket. Este talán, még társasjátékoznak is, vagy az is lehet, hogy beszélgetnek. Vacsorakor körbeülik az asztalt, és mosolyognak. Milyen szívesen cserélnék valamelyikkel. Nekem miért nem ilyen az otthonom? Miért haragszik rám ennyire az apukám? És miért bánt engem mindenki? Hiszen én senkit sem bántottam. Kedves jó nagyi, drága mamikám, olyan nagyon szerettelek, de te mégis meghaltál. Nem kellett volna még elmenned. Annyira hiányzol nekem. Annyira hiányzol."

Szemeiből most már megállíthatatlanul záporoztak a könnycseppek, végigfolyva sártól maszatos arcán. Már nem tudott parancsolni az érzéseinek. Csak zokogott és zokogott. Remegő kis teste meg-megrándult a lelkéből felszakadó fájdalomtól. Nem, nem a veréstől félt, ami otthon várta, hanem a szeretet iránti olthatatlan, kínzó vágy égette keserű szívét.

"Emlékszem, kedves mama, amikor egyszer feljöttél értem, hogy elvisztek pár hónapra, Vásárhelyre. Aznap éjjel, sajnos ismét bepisiltem. Kilenc éves koromig ez gyakran előfordult, pedig én annyira vigyáztam. Az apu megint azt ordította: 'Te rohadt állat, rosszabb vagy, mint egy állat, még a disznó sem hugyozik oda, ahol alszik.' És azzal ismét ütni kezdett. Sírva könyörögtem, higgye el, én nem akartam, tényleg nem akartam, és nem tudom, miért történik ez velem, de csak tovább ütlegelt. Az ütések is fájtak, de gyűlölettől izzó tekintete, szinte égette, a szívemet, és a lelkemet. Drága mama, egyszer csak ott termettél. Kirohantál a szobából, és félrelökted őt. Pedig nem voltál sokkal nagyobb, mint én, hiszen olyan törékeny kis alakod volt. Szorosan magadhoz öleltél, és végtelenül gyengéden azt suttogtad a fülembe: ne sírj, kicsim, ne sírj. Milyen különös érzés volt! Körülöttünk az édesapám tombolva szitkozódott, öklével a konyhaasztalt verve, belőled pedig, valami hihetetlen nyugalom és békesség áradt. Apa szerencsére soha sem süllyedt annyira mélyre, hogy téged is megüssön, de éreztem, még ezt is vállaltad volna. Senki nem szeretett engem annyira, mint te és nagyapa, és talán soha nem is fog. Bárcsak veletek maradhattam volna.

A papa megmutatta, ahogyan a házatok előtti, terebélyes vizesgödörben, 'cigányérben' törekből és agyagból válykot vetnek a környékbeli cigányok. Ebből építkeztek a város szélén az emberek. Töreket szórtak, a nedves, sárga iszapos sárba, majd mezítláb taposni kezdték. A lábukat, sőt szinte egész testüket vastagon bevonta a ragadós anyag. Az így előkészített masszát azután fakeretbe nyomkodták, végül sorba rakva, megszárították a napon. Én pedig, amikor a csorda már elvonult, tehénlepényt szedtem, mert arrafelé ezzel súrolták át hétvégeken a döngölt szobát. Gyönyörű szabad élet volt, boldog voltam, és nem kellett félnem semmitől. Este, a petróleumlámpa vibráló fényénél tanítottál imádkozni. Mindig lefekvés előtt. Mi Atyánk, ki vagy, a mennyekben... Még most is hallom, ahogy együtt mondjátok a papával. Nem is tudom, hogy fért el annyi szeretet abban a kicsi házban."

Az eső közben elállt. András befordult jobbra, a Vörösmarty utcába. A távolban, az utca végétől nem messze, látszottak a tarka színekbe öltözött, rákoshegyi erdők őszi lombjai. Itt lakott ő is, alig néhány háznyira a lőrinci úttól, melynek túloldalán már nem voltak házak, csak az a hívogató, vadregényes világ. Ha tehette, mindig kiment oda.

Nagyon szerette a természetet, különösen tavasszal. Az édes illatot árasztó, selymes, sokszínű mezőt, mely az erdők között húzódott, a hosszú nyelvükkel nektárt szürcsölgető, pihe szárnyakon libbenő ékköveket, a pillangókat. Minden állatot, a barátjának érzett. Tudta, hol fészkelnek a madarak, azt is, melyik fészekben, hány fióka növekszik, hogy hol vertek tanyát, idén a rókaszülők. Sokszor megleste már a pajkosan hancúrozó kölyköket. Úgy gondolta, ő is ide tartozik. Itt elfogadják, felhőtlenül boldog és szabad lehet. A madarak egyedül csak neki dalolják gyönyörű, sokszínű éneküket.

Itt találta a rekkenő július is. Amikor álmosan úszó, bolyhos felhőpihék fodrozzák, a türkizkék eget. Érezte, amint a langyos nyári szél pajkosan nyargalász, a lágyan ringó rónaságon, végigsimítva a bőrét és a haját, s nézte, amint iramló futását lassan elnyeli a vibráló messzeség.

Nem szerette, ha társaság vette körül, mert nehezen tudott feloldódni. A kellő bátorságot, hogy elfogadtassa magát, apja már régen kiverte belőle. Itt azonban szó sem volt ilyesmiről. A szöcskék a karjára ugrottak, időnként egy-egy fáradt lepke is megpihent az ujján, sőt, egyszer, egy jókora mezei nyúl is ott legelészett, alig néhány méternyire tőle.

Nyikorogva fordult meg sarkában a rozsdás vaskapu. Csak egyszerűen be kellett tolni, már régóta nem volt rajta kilincs. Amint a veranda lépcsőjén lassan araszolt felfelé, minden szívdobbanása hangos zakatolással lüktetett a fülében. A levegőt is egyre sűrűbben kellett kapkodnia, a torka pedig teljesen összeszorult, amikor remegő kezével benyitotta az előszoba ajtót. Nem volt bezárva.

"Istenem, itthon van, és sehol sem látom, az anyukámat." Fejétől a talpáig jéghideg, fagyos fuvallat járta át az egész testét.

- Te vagy az, András? Mi van? Nem tudsz köszönni? - A szobaajtóban apja támolygó alakja jelent meg. - Hogy a fene egyen meg, te rohadék! Hát ezért dolgozok én, mint egy állat? Ennyibe becsülöd a munkámat? Hogy néz ki a ruhád? De majd én megtanítalak, hogy kell megbecsülni a szüleidet. Beleverem abba az ostoba fejedbe, abba biztos lehetsz. - A kisfiú szemei, mint ragyogó gyémántok, ismét csillogni kezdtek. - Mozdulj már meg! Mi a francra vársz?

De lábai nem engedelmeskedtek. Hiába próbálkozott, odaszegezte a remegő félelem. Egyetlen szót sem tudott megformálni dermedt ajkain. "Ne sírj, kicsim, ne sírj" - csendült fel valahol, lelkének rejtett mélységeiben az olyannyira imádott hang, a drága mama örökre megőrzött forró szeretete. Ez a hang lassan újra élettel töltötte meg törékeny testét.

Csak most eszmélt rá, hogy a földön fekszik. Érezte apja borgőzös leheletét az arcában. Az ütlegektől egész teste sajgott, de már nem sírt, csak várta, hogy egyszer vége legyen.

"Ne félj, mama, én soha nem leszek ilyen. Megfogadom neked, hogy soha. Én úgy fogom majd szeretni a családomat, ahogyan tőled láttam."

Az egyik rúgás a fejénél találta el, közvetlenül a szeme alatt. Érezte, az arcán lassan lecsorduló meleg vért, a szoba pedig hullámzó, forgó, imbolygó táncba kezdett, majd hirtelen sötét, békés csend vette körül.


2005. február 8.
  következő » 



FÓRUM: Ne sírj, kicsim, ne sírj

a témát indította: csend, 2005.02.11. 21:58 - 2 üzenet

főtéma: Gondolatok

malna - #9316 - 2005. február 25., péntek - 13:54 - Válasz erre...
Most olvastam el először. A gondolataim még nem álltak össze leírható mondatokká, csak a könnyeim szaladnak még végig az arcomon, le egészen a nyakamon és arra kérem az Istent, ne engedjen ilyen dolgokat megtörténni!
csend - #8312 - 2005. február 11., péntek - 21:58 - Válasz erre...
most mit lehet erre írni? a sajnálom biztosan kevés :o(
2017. agusztus 20., vasárnap
Írások » legújabbak
  Bazsó Éva Andrea: Négy vers 2009.12.03.
  rosszcsont: Feltűntek valakinek a falak? 2009.06.02.
  rosszcsont: A legjobb dolog az életemben 2008.08.08.
  rosszcsont: Athos mellett, a tengeren 2008.08.04.
  rosszcsont: Háromszor sikerült legyőznöm a halált 2008.04.01.
  birgi: Play/Pause 2007.08.03.
  Floridli: Egy tücsök éneke 2007.05.21.
  Nyugodt Némber: cafat 2007.04.26.
  Sillingi Julianna (Vigi): Félszeg madár 2007.03.28.
  Sven: Görbe tükör 2006.11.23.
 
  RSS feed Tartalom RSS
Közvélemény »
Szoktál-e adakozni? Válaszd a legjellemzőbbet az alábbiak közül:   fórum » 1
A koldusmaffiának? Na ne!
Én is szegény vagyok.
Utcán sosem.
Csak antialkoholistáknak.
Ez az egyházak dolga.
Számomra fontos célú alapítványnak.
Akkor minek fizetek adót?
Adok mindenkinek, aki kér.
Nem, de Flasztert veszek.
Járatom a Fedél nélkül-t.
Az adóm 1%-át.
Inkább önkéntes munkával segítek.
Pénzt nem, csak élelmiszert.
Néha igen, néha nem.
 
 
Friss fórumtémák »
  leszek a muzsad, almajanos (93 · felix44)
  Írj te is verset! (728 · Árvai Emil)
  Ünnep (93 · Árvai Emil)
  Istenes versek, történetek (59 · Árvai Emil)
  Néhány vers és gondolat (1 · Redfield)
  Kezdő írók könyvkiadása (7 · pisch ferenc)
  SOS FELHÍVÁS!!!! (7 · pisch ferenc)
  Szép gondolatok (71 · Árvai Emil)
  Kérés (19 · almajanos)
  Kedvenc versek (180 · Árvai Emil)
  üzenet (2 · pisch ferenc)
  ŐSI HINDU TÖRTÉNETEK (16 · almajanos)
  A remenytelen szerelem meg mindig tart (661 · Blue)
  Feltűntek valakinek a falak? (3 · rosszcsont)
  Számítógépes kérdések, problémák... (295 · DevilGuy94)
  vmi` (1 · Imrecske)
  Apám halála II. (2 · Felleg)
  Nostradamus-jóslatok (22 · cido)
  kezdő íróknak van e esélye verset, vagy reény (1 · pisch ferenc)
  Reménytelen szerelmek vajon miért van ez (2 · remuszba)
új téma létrehozása...
 
Fórum RSS feedFórum RSS
Biblia »
Biblia Tudsz róla, hogy nálunk megtalálod a Bibliát? Válaszd ki a kívánt könyvet, vagy hajts végre komplex keresést a teljes szövegen.
Copyright © 2001-2004 merengő szerkesztőség · Minden jog fenntartva. · RSS feed
hosted by meselia.hu