Gondolatok  Fórum   Versek   Galéria    Biblia   Idézetek Rosszcsont Indiánnapló
Keresés »
 
Bejelentkezés
Név:
Jelszó:
    
» Elfelejtetted a jelszavad?
» Regisztráció
 
Tartalom
» Gondolatok
  Fórum
  Versek
  Galéria
  Biblia
  Idézetek
  Rosszcsont naplója
  Indiánnapló
  Keresés
  Linkgyűjtemény
  Közvélemény
  Alkotók
  Regisztráció
  Jelszóküldés
  Impresszum
  Bannercsere
 
  RSS feed Tartalom RSS
  Fórum RSS feedFórum RSS
Idézetek »
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és
bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek
álcázza magát. A szeretet fő-ellensége nem a gyűlölet,
hanem az érzelgős jóságoskodás; a hazafiságé nem a haza
megtagadása, hanem a méltóságteljes piócaság és
handabandázó honmentés; a szerelmi erkölcsé nem a
szerelmi erkölcstelenség, hanem a társadalmi tisztesség,
mely míg a leplezetlen bujaságot üldözi, százféle korcs
bujaságpótlékot kínál.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
Enveco Free Stat

Apám halála

Krónikás · 2003. február 8., szombat - 09:01 · fórum » 2

« előző  következő » 
A múlt héten kaptam meg a régóta várt kimenőt, hogy meglátogathassam apámat a kórházban. Akkor még nem tudtam, de végül ez lett az utolsó találkozásunk.

Késő este volt mire felérkeztem a városba. Már sötétedett, a látogatási időnek rég vége volt, de ebbe az osztályba mindig felengedik a hozzátartozókat.

Eddigi életemben nem túl gyakran jártam kórházba látogatóként, de az a néhány eset mélyen megmaradt bennem. Az első élményem még kisgyerek koromhoz kapcsolódik, amikor a végső stádiumban levő nagymamámat látogattuk meg. Akkor nem is igazán értettem, hogy miről van szó, csak arra emlékszem, hogy nagyon untam az egészet. Nyár volt, kint sütött a nap, és én inkább a játszótéren szerettem volna lenni. Nagymamám már folyamatosan kapta a morfiumot, és ettől különböző képzetei támadtak.

- Szólni kellene a nővéreknek, hogy söpörjék fel a leveleket a padlóról - mondta. Hiába néztem, semmit nem láttam a földön, csak a linóleum megkopott barna-zöld mintázatát. Ettől az emléktől megint elkapott az egész életemet végigkísérő "soha-semmi-sem-változik" érzés. Nagyanyámat évtizedekkel ezelőtt látogattuk meg egy egész másik kórházban, és most pedig ugyanolyan kopott linóleummal borított folyóson lépkedtem.

Sohasem értettem, hogy hogyan lehetnek ilyen koszosak a kórházak, ahol mindennek patika tisztaságúnak kellene lennie. A falakon ütött-kopott, málló, zöld olajfesték. A megszokott narancssárga csík választotta el a fehér résztől. A linóleum felkunkorodott az illesztéseknél, a plafonról tenyérnyi darabokban pergett a festék. Csend volt a folyosón, csak a silány minőségű neonok jellegzetes búgása hallatszott. A bezárt ajtók mögül nem szűrődött ki semmi zaj. A haldoklók megpihentek, újra maguk mögött tudtak egy hiábavaló, szenvedéssel teli napot.

A pult mögött az éjszakás nővér valamelyik női magazint olvasta. Egy nemlétező hamis világ illúzóiba merült el, ahol karcsú és csinos, kosztümben feszítő menedzser típusú nők árulják el a karriercsinálás biztos receptjét az újságot olvasó elhízott háziasszonyoknak, tuti tippeket adnak a tökéletes orgazmus megszerzéséhez. A nővérnek csúnya, rapancsos arcbőre volt, de a teste viszonylag tűrhető. A fehér szűk köpeny alatt élesen kirajzolódott bugyijának körvonala, melltartót nem viselt. Agyam kettős síkon mozgott. Miközben udvariasan beszélgetve apám után érdeklődtem tőle, gondolatban már a fogaimmal gomboltam ki a köpenyét, és lassan nyalogatni kezdtem az előbukkanó kemény mellbimbóit. Ezen úgy felizgultam, hogy komoly erekcióm támadt. Még tartott a merevedésem, amikor beléptem apám szobájába.

Megdöbbentem, hogy milyen sokat romlott az állapota a legutolsó látogatásom óta. Egy 3 ágyas szobában feküdt, de a 2 másik ágy már üres volt. Nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mennyi ideig foglalja az ágyat az utána következő páciens előtt. Leültem az ágya szélére. Behunyt szemmel feküdt, zihálva, egyenetlenül lélegzett. Nehezen vette a levegőt, és egyszer-egyszer nagyobb szünetet tartott két lélegzetvétel között. Ilyenkor, amikor a megszokott ritmus megakadt, egy tizedmásodpercig azt hittem hogy meghalt. De aztán hirtelen újra levegő után kapott. Egy darabig megint egyenletesen lélegzett, majd újra egy kicsit nagyobb szünet. Azt meg sem tudnám mondani, hogy konkrétan mennyivel volt hosszabb ez a szünet 2 lélegzetvétel között, de annyira elég volt, hogy ez alatt az 1-2 tizedmásodperc alatt átvillanjon az agyamon a gondolat, hogy éppen most halt meg. Furcsa szorongás vett erőt rajtam a halál ilyen kézzelfogható közelségében. Sohasem láttam még meghalni senkit, de szavakkal le nem írhatónak tűnt az az érzés, hogy valaki itt fekszik az ágyon, lélegzik, aztán egyszer csak abbamarad a légzés, és kész, vége. Az egyik pillanatban még egy élő, érző ember, a másik pillanatban pedig már csak 50-60 kg. halott hús és csont.

Félni kezdtem, hogy itt, az ágy szélén ülve talál ez a pillanat. Nem éreztem magam elég erősnek az élmény feldolgozásához. Tudtam hogy megfutamodás, hogy ott kellene ülnöm mellette a végsőkig, de mégsem voltam képes maradni. Talán attól féltem, hogy túl misztikus és sötét lesz megpillantani a lét és nemlét határát, vagy épp ellenkezőleg, talán attól, hogy nincs is semmi misztikum? Igen, talán inkább ez utóbbitól. Attól rettegtem, hogy kiderül, tényleg nincs semmi. Elszáll az élet egy pillanat alatt, és azzal vége. Nincs misztikum, nincs túlvilág, nincs utolsó üzenet, egyszerűen nincs semmi. Csak egy fáradságosan végigküzdött élet a megvalósulatlan álmokkal, vágyakkal, hogy aztán egy rozsdás, nyikorgó kórházi vaságyon nyom nélkül minden eltűnjön a semmiben.

Feltolultak apámmal kapcsolatos gyerekkori emlékeim, a tabáni szánkózások, a balatoni csónakázások. Néztem csontig soványodott testét és próbáltam felidézni az akkori alakját, ahogy meztelen felsőtestén kidagadnak az izmok, ahogy erős, egyenletes csapásokkal evez a SZOT üdülőből kölcsönzött csónakban. Éreztem, ahogy felhevült testemet jóleső borzongással hűtik a rám permetező vízcseppek.

Hirtelen azt vettem észre, hogy megmozdul a szája:

- Voltak jó napjaim és rossz éveim - suttogta - Habár ez talán nem is olyan rossz arány.

Közelebb hajoltam hozzá, abban bízva, mond még valamit. Azt a bizonyos "utolsó mondatot". Amivel átadhatna valamit, hogy mi a végső tapasztalat, mi a lényege egy végigélt életnek, mi az amit tovább tud adni a fiának. De nem hozzám beszélt, talán nem is volt tudatában annak, hogy nem csak gondolja, hanem ki is mondja a szavakat.

Elgondolkodtattak a szavai. Tényleg jónak tartja ezt az arányt? Ennyire kevés a jó, amit kapunk az élettől? Pár boldog nap és köztük a sivár évek? Csak lepergett az élete, amely nem volt egyértelműen sem fekete, sem fehér, miközben évtizedeken át marták egymást anyámmal, ahogy hatvanévesen is 20-30 évvel azelőtt történt dolgokat vágtak egymás fejéhez.

Mérges lettem, hogy miért nem szól még valamit. Valamit, ami igazolná számomra, hogy érdemes végigélni az életet, többek vagyunk mint egyszerű biológiai automaták. De aztán rájöttem hiába is várok.

És ha nekem lenne fiam, én vajon mit mondhatnék neki? Még abban az esetben is, ha nem így öntudatlanul feküdnék, hanem tiszta tudattal várnám a halált? Egyáltalán, mit tennék ha teljes bizonyossággal tudnám, hogy ez életem utolsó napja? Próbálnék valami hasznosat cselekedni? Megváltani a világot? Beszélni az ismerőseimmel, hogy ne pazarolják haszontalan dolgokra az idejüket? Próbálnám korrektül lezárni a dolgaimat? Vagy leinnám magam merev részegségig? Vagy kurvákat fizetnék meg egy utolsó, hatalmas orgiához? Vagy csak felmennék a várost övező hegyre, rákönyökölnék a kilátó kőpárkányára, és egész nap csak nézném az alant zsibongó életet? Látnám ahogy hajnalban elindulnak munkába az emberek, tülekedve a csúcsforgalomban? Később figyelném a délelőtti ráérőket ahogy kényelmesen szédelegnek az utcákon? Aztán szép lassan leszállna az este, kigyúlnának a fények, és én csak várnék ott fent a vaksötétben, hogy mikor érzem meg a hátam mögött a jéghideg fuvallatot? Meg mernék-e akkor fordulni, hogy szembenézzek Vele? Bele mernék-e nézni sárga hüllőszemébe vagy mozdulatlanul várnám hogy egyre közelebb jöjjön? Milyen érzés lesz majd érezni a testembe kúszó, mindent megbénító hidegséget?

Nem bírtam tovább maradni.

A kórházból eljőve, egy éjszaki bárba tértem be. A pultnál a magas széken ülve lassan kortyolgattam az italom és vártam, hogy teljen az idő. És akkor megéreztem.

"Már meghalt" - hasított belém a gondolat. Aprót váltottam a pultos lánynál és a falra szerelt nyilvános telefonhoz léptem. Tárcsáztam. Jó hosszasan csöngött ki. Elképzeltem, ahogy a túloldalon az éjszakás nővér felriad, az öléből zörögve a földre csúszik a női magazin, elfojt egy káromkodást és álmosan a kagyló után nyúl. Érdeklődtem apám felől. Az addigi megérzésem hirtelen megváltoztathatalan tény lett.

- Egy félórája hunyt el az édesapja - hallottam a nővér hangját.

Megköszöntem, mintha csak egy boltban érdeklődtem volna. Fogalmam sem volt, hogy ilyenkor milyen adminisztratív dolgok elintézése vár rám, de nem is volt kedvem akkor megérdeklődni.

A kirakatüvegen túl már kezdett derengeni. Összetalálkozott két világ, a hajnali műszakba igyekvőké és a fáradtan hazatérőké. Elmázolódott sminkű transzvesztiták húzták fázósan össze magukon vékony kis kabátjukat. Mindenki fáradtnak látszott. A korán kelők nem aludták ki magukat, az éjszakázók már kimerültek. Szürke és sivár volt az egész világ. Továbbra sem változott semmi. Apám meghalt az egyik kórházban, néhány másikban néhány csecsemő született. Ennyi történt akkor éjszaka.

A koszos járdán lépdelve elindultam a buszpályaudvar felé. Elhatároztam, hogy most már tényleg el kezdem írni a régóta tervezett novella fűzért. Az első története félig már ki is alakult bennem. Egy rész gyerekkori emlék, egy rész fantázia, egy rész friss élmény. Címe talán "Falusi temetés" lehetne. Megszaporáztam a lépteimet, hogy elérjem a buszt, mert délelőtt 10-kor lejár a kimenőm.
« előző  következő » 



FÓRUM: Apám halála II.

a témát indította: Gareli, 2010.01.28. 12:02 - 2 üzenet

főtéma: Gondolatok

Felleg - #24598 - 2010. február 14., vasárnap - 08:29 - Válasz erre...
Kedves Gareli!

Szeretném a figyelmedbe ajánlani a Gyászportált:

http://gyaszportal.hu/

Felleg
Gareli - #24561 - 2010. január 28., csütörtök - 12:02 - Válasz erre...
Lassan hat éve már, hogy itt hagyott minket, az érzés viszont mit sem változik. Az a torokszorongató, mély és jóvátehetetlen fájdalom nem akar enyhülni.
Emlékszem a halála előtti napra, estére. Alighogy hazajöttünk tőle a kórházból már telefonáltam, mi van vele. A vacsoraasztalnál iszonyatos lelkifurdalás gyötört, hogy én képes vagyok itt enni, miközben Ő...
Ki is fordult az étel a számból. Vissza akartam menni hozzá, de a férjem lebeszélt, ne zavarjuk most, majd reggel bemegyünk. Az éjszakám ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki delíriumban van. Néha magamhoz tértem, felriadtam, mindig csak őt láttam a kórházi ágyán levegő után kapkodva. Egyszerűen nem akartam elhinni. Az én nagy, erős, legyőzhetetlen, egyetlen apám... fel sem bír állni. Nincs levegő. A rák elszívja tőle.
Reggel fáradtan ébredtem és mentem a testvéremért, menjünk befelé a kórházba. Nyári szünet lévén a gyerekeinket is vittük.
Mikor odaértünk, éppen vizit volt, nem lehetett bemenni.
A vizitnek vége, bement a tesóm, míg mi kint maradtunk a gyerekekkel.
Egyszer sírva rohan kifelé! Mi a baj?- kiabáltam, de a választ nem várva szaladtam a kórterembe, otthagyva mindenkit. Az ajtó zárva, mennék, de nem nyílik. Próbálom benyomni, ránehezedek, de belülről még jobban nyomják rám. Ekkor bedühödtem! Elkezdtem dörömbölni, hogy nyissák ki, mert az én Apám haldoklik odabenn és nekünk jár annyi, hogy az utolsó pillanataiban ne idegenek vegyék körül. Körülöttem rengeteg ember nézte végig a "vajúdásomat", de akkor nem érdekelt. Végül nagy nehezen beengedtek. Apun már akkor rajta volt az EEG, ami az agyi aktivitását ellenőrzi. A görbék elsimultak és ezzel egyidejűleg kitörtem, hogy nem elég,hogy le sem sz-ták, amíg bent, volt de még be sem engedtek hozzá. Kiabáltam orvossal, nővérrel, mindenkivel. Teljesen kivetkőztem magamból, mert nem tudtam, ma sem tudom megérteni, miért nekik kellett, idegeneknek, ott lenni mellette, miért nem lehettem én vele?
Azóta értek egyet azzal a mondással, hogy: " Aki sokáig akar élni nem menjen orvoshoz. " Nagyon haragszom rájuk, nem azért, amiért meghalt, hanem ahogyan meghalt. Mert meghalhatott volna előző éjszaka is, de Ő minket várt. Pontosan azért, hogy ne legyen egyedül.
2017. július 25., kedd
Írások » legújabbak
  Bazsó Éva Andrea: Négy vers 2009.12.03.
  rosszcsont: Feltűntek valakinek a falak? 2009.06.02.
  rosszcsont: A legjobb dolog az életemben 2008.08.08.
  rosszcsont: Athos mellett, a tengeren 2008.08.04.
  rosszcsont: Háromszor sikerült legyőznöm a halált 2008.04.01.
  birgi: Play/Pause 2007.08.03.
  Floridli: Egy tücsök éneke 2007.05.21.
  Nyugodt Némber: cafat 2007.04.26.
  Sillingi Julianna (Vigi): Félszeg madár 2007.03.28.
  Sven: Görbe tükör 2006.11.23.
 
  RSS feed Tartalom RSS
Közvélemény »
Szoktál-e adakozni? Válaszd a legjellemzőbbet az alábbiak közül:   fórum » 1
A koldusmaffiának? Na ne!
Én is szegény vagyok.
Utcán sosem.
Csak antialkoholistáknak.
Ez az egyházak dolga.
Számomra fontos célú alapítványnak.
Akkor minek fizetek adót?
Adok mindenkinek, aki kér.
Nem, de Flasztert veszek.
Járatom a Fedél nélkül-t.
Az adóm 1%-át.
Inkább önkéntes munkával segítek.
Pénzt nem, csak élelmiszert.
Néha igen, néha nem.
 
 
Friss fórumtémák »
  leszek a muzsad, almajanos (93 · felix44)
  Írj te is verset! (728 · Árvai Emil)
  Ünnep (93 · Árvai Emil)
  Istenes versek, történetek (59 · Árvai Emil)
  Néhány vers és gondolat (1 · Redfield)
  Kezdő írók könyvkiadása (7 · pisch ferenc)
  SOS FELHÍVÁS!!!! (7 · pisch ferenc)
  Szép gondolatok (71 · Árvai Emil)
  Kérés (19 · almajanos)
  Kedvenc versek (180 · Árvai Emil)
  üzenet (2 · pisch ferenc)
  ŐSI HINDU TÖRTÉNETEK (16 · almajanos)
  A remenytelen szerelem meg mindig tart (661 · Blue)
  Feltűntek valakinek a falak? (3 · rosszcsont)
  Számítógépes kérdések, problémák... (295 · DevilGuy94)
  vmi` (1 · Imrecske)
» Apám halála II. (2 · Felleg)
  Nostradamus-jóslatok (22 · cido)
  kezdő íróknak van e esélye verset, vagy reény (1 · pisch ferenc)
  Reménytelen szerelmek vajon miért van ez (2 · remuszba)
új téma létrehozása...
 
Fórum RSS feedFórum RSS
Biblia »
Biblia Tudsz róla, hogy nálunk megtalálod a Bibliát? Válaszd ki a kívánt könyvet, vagy hajts végre komplex keresést a teljes szövegen.
Copyright © 2001-2004 merengő szerkesztőség · Minden jog fenntartva. · RSS feed
hosted by meselia.hu